1944. július 20-án Claus von Stauffenberg bombát helyezett el Hitler főhadiszállásán. A robbanás túlélte, a merénylet pedig meghiúsult. Olvasd el, miért vallott kudarcot a terv, és hogyan változhatott volna meg Európa sorsa!

A Wolfsschanze tárgyalóbarakkja a robbantás után 1944. július 20-án.
Forrás: Wikipedia

Előzmények

A II. világháború végéhez közeledve egyre több német tiszt és politikus érezte úgy, hogy Hitler uralmának véget kell vetni. Nem pusztán morális okokból: sokan tisztában voltak vele, hogy a háborút már nem lehet megnyerni, és minden egyes nappal közelebb sodródik Németország a teljes összeomláshoz.

Már 1943-ban is történtek próbálkozások. Henning von Tresckow vezérőrnagy, aki az összeesküvők egyik motorja volt, bizalmasával, Fabian von Schlabendorff főhadnaggyal egy konyakosüvegnek álcázott bombát csempészett fel Hitler repülőjére. A szerkezet azonban nem robbant fel – egyetlen apró hiba, és a történelem menete talán teljesen másként alakul.

A következő évben új lendületet kapott az ellenállás. A Wehrmacht tisztjei között egy karizmatikus alak emelkedett ki: Claus Schenk von Stauffenberg ezredes. Súlyosan megsebesült Afrikában – fél szemére megvakult, egyik kezét és több ujját elveszítette –, de ezek a sebek csak még elszántabbá tették. Ő lett a mozgalom központi figurája.

Július 15-én a Wolfsschanzéban készüt kép. Claus Schenk von Stauffenberg és Hitler. Forrás: Wikipedia

Az elszalasztott lehetőségek

Stauffenberg korábban is közel járt a merénylethez. Július 11-én már nála volt a bomba, és elszánta magát a tett végrehajtására az obersalzbergi értekezleten. Ám amikor kiderült, hogy Himmler és Göring nincsenek jelen, visszalépett. Az összeesküvők úgy döntöttek, csak akkor van értelme, ha a Führer mellett a két legfontosabb helyettese is meghal.

Néhány nappal később, július 15-én Rastenburgban, a hírhedt Wolfsschanze főhadiszálláson újra minden adott lett volna. Stauffenberg mégis elszalasztotta a pillanatot: egy telefonhívás miatt rövid időre elhagyta az értekezletet, mire visszatért, Hitler már távozott. Közben Olbricht tábornok idő előtt aktiválta a Walküre-tervet, emiatt katonai iskolákat riasztottak, és az egész ügyet később kénytelenek voltak „próbariadóként” beállítani. Ez a blama miatt a következő kísérletnél mindenki sokkal óvatosabb lett – Olbricht például csak akkor akart lépni, ha biztosan megerősítést kap Hitler haláláról.

A végső nyomás

Másnap Tresckow drámai hírt közölt: a Vörös Hadsereg áttörésre készül a Visztula folyónál, és ha sikerrel járnak, tíz napon belül Berlinben lehetnek. A helyzet tehát nemcsak erkölcsi, hanem katonai szempontból is tarthatatlanná vált.

Ráadásul a polgári vezetők, Beck és Goerdeler megtudták, hogy letartóztatási parancs van ellenük, amely már Himmler asztalán hevert. 

Minden adott volt ahhoz, hogy a merényletre sor kerüljön – csak a megfelelő alkalom hiányzott. Ez érkezett el 1944. július 20-án, a Wolfsschanze egyik értekezletén…

1944. július 20 – A merénylet napja

Eljött a nap, amire hónapok óta készültek. Claus von Stauffenberg ezredes, az összeesküvés kulcsfigurája hajnalban útnak indult a berlini Rangsdorfi repülőtérről.

A gép köd miatt csak késve tudott felszállni, így Stauffenberg és segédtisztje, Werner von Haeften csak délelőtt érkeztek meg a Wolfsschanze („Farkasverem”) néven ismert főhadiszállásra Kelet-Poroszországban. A hely maga egy erődített labirintus volt: sűrű erdők, aknamezők, szögesdrótok és több tucat bunker – igazi Hitler-stílus, a paranoiát betonfalak közé zárva.

Csakhogy a sors közbeszólt. Aznap nem a masszív föld alatti betonbunkerben tartották a haditanácsot, hanem egy barakképületben. Az ok egyszerű: nagy volt a hőség, a bunker túl fülledt lett volna. De ez nem okozhatott nagy meglepetést Stauffenbergnek, mert a korábbi megbeszélések is gyakran itt zajlottak. 
A Mussolini-látogatás miatt korábbra hozták a programot, ami miatt viszont kevesebb idő maradt a felkészülésre. 

Mi történt a farkasvermben?

(Helyszín: Wolfsschanze, Lagebaracke – a hadműveleti barakk, téglafalakkal és betontetővel.)

12:20 – „Inget cserélnék…”

Stauffenberg kéri Ernst John von Freyend őrnagy segítségét, hogy találjon egy helyiséget „felfrissülni, inget cserélni”. Freyend a saját szobáját ajánlja fel. Két perc múlva Stauffenberg és adjutánsa, Werner von Haeften már bent vannak – és nekilátnak a gyújtószerkezet élesítésének.

Nehezített pálya: Stauffenbergnek csak három ujja van, ez lassítja és nehezíti a folyamatot.

12:27 – sürgetés és félbemaradt élesítés

Bekopog Vogel főtörzsőrmester – Erich Fellgiebel tábornok sürgeti őket. Az ajtó szó szerint Stauffenberg hátának csapódik. Eddigre csak az egyik töltetet sikerül élesíteni; a másikat Haeften elrejti.

Kritikus hiba: így ~1 kg robbanóanyag marad a tervezett ~2 kg helyett. Elvben az élesítetlen csomag odahelyezhető lett volna az élesített mellé, hogy a tömeg és a repeszhatás nőjön – de ez végül nem történik meg.

12:30 – kezdődik az értekezlet (24 fő)

Percre pontosan start. Adolf Heusinger altábornagy ismerteti a keleti front állását. A teremben középen egy vastag, nagylapú térképasztal áll, két masszív tölgyfa talapzaton. Az asztalon térképek, körülötte szorosan állnak a tisztek.

12:32 körül – késve érkezik a táska

Stauffenberg 2 perc késéssel ér be. Hitler rápillant, majd vissza a térképekre. Stauffenberg az asztal alá csúsztatja a táskát, Hitler közelébe, az egyik tölgyfa asztallábhoz támasztva.

+pár perc – a végzetes rúgás

Heinz Brandt ezredes kétszer is belerúg a táskába, majd türelmetlenül arrébb tolja – pont az asztalláb másik oldalára. A masszív tölgyfa talapzat „pajzsként” kerül a táska és Hitler közé. Ez a mozdulat döntően csökkenti a Führerre ható lökéshullámot és repeszhatást.

12:40 körül – „Telefonhívásom van”

Stauffenberg sürgős telefonra hivatkozva elhagyja a termet. Ez volt a menetrend része: az aktiválás után minél messzebb kell kerülni a detonáció előtt.

12:42 – Robbanás

A táska felrobban. A lökéshullám végigcsap a termen; ablakok betörnek, törmelék repül.

4 halott: Günther Korten tábornok, Rudolf Schmundt tábornok, Heinz Brandt ezredes, és a gyorsíró Heinz Berger.

9 sérült (köztük többen súlyosan, mások könnyebben).

Keitel a földre zuhan, de nem sérül meg súlyosan.

Hitler sérülései: mindkét dobhártya beszakad, a lábában rengeteg faszilánk, jobb keze kificamodik, a tarkóján megpörkölődik a bőr, a nadrágja szétszakad – de túléli, maradandó károsodás nélkül.

Hitler merénylet idején viselt, cafatokra szaggatott nadrágja Forrás: Wikipedia 

Kudarc és káosz Berlinben

A robbanás után – bizonytalanság mindenütt

Stauffenberg és adjutánsa, Werner von Haeften kb. 200 méterre voltak a tárgyalóteremtől, amikor meghallották és látták a detonációt. Meggyőződésük: Hitler halott. Nem vártak a biztosítékra, azonnal autóba ültek, és a külső őrhely felé hajtottak. Ott ugyan feltartóztatták őket, de Stauffenberg egy gyors telefonhívással elérte, hogy Möllendorf százados átengedje őket.

13:00 körül már a repülőtéren voltak, 13:15-kor felszálltak, és Berlin felé vették az irányt.

Fellgiebel – a rossz hírt továbbítja

Közben Erich Fellgiebel tábornok, aki szintén az összeesküvők között volt, elsőként értesült arról, hogy Hitler túlélte. Először telefonon figyelmeztette Hahn ezredest, majd személyesen is gratulált a Führernek a „megmeneküléshez”. A hír így eljutott más vezetőkhöz is, de – kritikus hiba – nem tájékoztatták azonnal az összes összeesküvőt. Emiatt sokan továbbra is bizonytalankodtak: vajon él-e Hitler, vagy sem?

„Uraim, Hitler halott”

Stauffenberg 15:00 körül érkezett meg Berlinbe, a rangsdorfi repülőtérre. Senki sem várta. Öt percen belül azonban felhívta Friedrich Olbricht tábornokot, és magabiztosan jelentette:
👉 „Uraim, Hitler halott.”

Ez volt az a mondat, amire hetek óta készültek. Olbricht ekkor végre kiadta az előre megírt parancsokat:

• Hitler halott,

• a pártvezetők puccsot kíséreltek meg,

• ezért szükségállapotot rendelnek el,

• a végrehajtó hatalom mostantól a katonai körzetek parancsnokai kezében van.

Papíron minden tökéletesnek tűnt – de a valóság ennél sokkal kuszább volt.

A parancsok útvesztője

A parancsokat aláírta Stauffenberg és a Wehrmacht új főparancsnokává kinevezett Erwin von Witzleben is. Húsz katonai körzetnek küldték el őket, ám a szigorú titkosítás miatt előbb meg kellett fejteni a kódokat. Ez órákba telt, és közben a parancsok feltorlódtak, sok helyre késve jutottak el. Sokan inkább kivártak, hogy biztosak legyenek abban: Hitler valóban halott-e.

Fromm tábornok letartóztatása

16:00 körül Olbricht és Stauffenberg felkeresték Friedrich Fromm tábornokot, aki a tartalék hadsereg főparancsnoka volt. Ám ő már tudta, hogy Hitler életben van, Keitel tájékoztatta. Fromm ezért dühösen elutasította a Walküre-tervet, és inkább le akarta tartóztatni a három tisztet.

Csakhogy a kezdeményezés az összeesküvők kezében volt: Olbricht, Stauffenberg és Albrecht Mertz von Quirnheim lefogták Frommot, és egy másik szobában megkötözték. Innen irányították tovább a puccsot.

Első mozdulatok – de akadozva

16:55-kor a berlini Grossdeutschland őrzászlóalj parancsnoka, Otto Ernst Remer őrnagy megkapta a parancsot: zárja le a kormányzati negyedet. El is kezdte végrehajtani, de nem tudta, kinek higgyen. Stauffenberg közben minden telefonvonalat felhasznált, hogy győzködje a többieket: Hitler halott, a Walküre-hadművelet él.

Súlyos mulasztások

A szervezők több alapvető hibát is elkövettek:

• nem biztosították rendesen a Bendlerblock (katonai főhadiszállás) épületét,

• nem vették ellenőrzés alá a rádióadókat,

• a parancsok továbbítása túl lassan ment,

• és nem volt „B-terv” arra az esetre, ha Hitler mégis túléli.

Ennek következményeként a legtöbb helyen csak tétovázás volt. Egyedül néhány városban – például Prágában, Kasselben, Bécsben és Párizsban – indultak el komolyabb akciók. Párizsban például Carl-Heinrich von Stülpnagel tábornok le is tartóztatott kb. 1200 SS- és SD-embert – de később kénytelen volt szabadon engedni őket, amikor kiderült, hogy Hitler él.

Goebbels és Hitler telefonja

Este 19:15 körül Remer találkozott a propagandaminiszterrel, Joseph Goebbels-szel. A katonái már körbevették a minisztériumot, de Goebbels nyugodtan reagált: egyszerűen felhívta Hitlert, és a telefont átadta Remernek. Az őrnagy a saját fülével hallotta, hogy a Führer él. Ez mindent megfordított: Remer azonnal Hitlerhez csatlakozott, és hozzálátott a puccs leveréséhez.

A terv szétesik

20:00 körül megérkezett Witzleben is a Bendlerblockba, de amikor látta, hogy minden káoszban van, nem vállalta a főparancsnoki szerepet – egyszerűen hazament. Stauffenberg viszont továbbra is kitartott, telefonált és győzködött mindenkit.

22:00 körül Olbricht kétségbeesetten összehívta a tiszteket, és kijelentette: „katasztrófa fenyeget”. Néhány órán belül már saját embereik fordultak ellenük: fegyvert ragadtak, és azon dolgoztak, hogy megmentsék magukat a biztos bukástól.

A Bendlerblock éjszakája – az összeesküvők bukása

22:30 – a hűség meginog

A Bendlerblockban (a hadsereg főparancsnokságának berlini épületében) egyre nőtt a zűrzavar. Olbricht tábornok ekkorra már belátta: a Walküre-terv kudarcba fulladt. A tisztek előtt beismerte, hogy „katasztrófa fenyeget”. Sokan ekkor kezdték menteni a saját bőrüket: fegyvert ragadtak, és azon gondolkodtak, hogyan forduljanak át, hogy megússzák a várható megtorlást.

23:00 – Remer csapatai mozgásban

A Grossdeutschland őrzászlóalj parancsnoka, Otto Ernst Remer őrnagy ekkorra már Hitler oldalán állt. Közvetlenül a Führertől kapott utasítást, így a lojalitása nem volt kérdés. Csapatai Berlin utcáin sorra foglalták vissza azokat a pontokat, amelyeket délután még az összeesküvők nevében zártak le.

A Bendlerblock is hamarosan körbezárás alá került.

23:30 – belső árulás

Az épületben a feszültség egyre nőtt. Az összeesküvők egy része még próbált kitartani, mások viszont már átálltak Hitler oldalára. Ez halálos kombináció volt: belülről és kívülről is szorult a hurok.

00:00 – lövöldözés a Bendlerblockban

Éjfél körül már fegyveres összecsapások törtek ki magán az épületen belül is. A tisztek egy része a folyosókon vonult végig, hogy lefegyverezze Stauffenbergéket. A káoszban Werner von Haeften hűségesen Stauffenberg mellett maradt, és minden erejével védte őt.

00:30 – Fromm visszaveszi az irányítást

A délután még fogságba vetett Fromm tábornokot kiszabadították. Fromm gyorsan megértette a helyzetet: ha most nem tesz semmit, őt is a puccs részeseként kezelik. Ezért gyors döntést hozott: azonnali hadbíróságot hívott össze a Bendlerblockban.

A „bírósági tárgyalás” valójában csak néhány percig tartott – igazi eljárásról szó sem volt. Fromm gyakorlatilag azért ítélte halálra az összeesküvők vezetőit, hogy saját magát tisztára mossa.

01:00 – halálos ítélet

Az ítélet kimondatott:

• Claus von Stauffenberg ezredes,

• Friedrich Olbricht tábornok,

• Albrecht Mertz von Quirnheim ezredes,

• és Werner von Haeften főhadnagy halálra vannak ítélve

A Bendlerblock udvara, ahol Stauffenbergéket kivégezték.
Forrás: Wikipedia

Utóhatás – hajnalra minden elcsendesül

Hajnali órákra a Bendlerblock csendes lett. A puccs kevesebb mint 12 óra alatt összeomlott. Hitler életben volt, a hatalomátvételi kísérlet vezetői holtan hevertek az udvaron.

De a megtorlás csak most kezdődött. Az elkövetkező hetekben és hónapokban több mint 200 embert végeztek ki, köztük Tresckowt, Beck tábornokot és számos más tisztet. Több ezren kerültek börtönbe.

Örökség és emlékezet

A Walküre-hadművelet katonailag kudarc volt. A bomba felrobbant ugyan, de Hitler túlélte, a puccs pedig órák alatt összeomlott. A következmények kegyetlenek voltak: több mint kétezer embert tartóztattak le, és körülbelül kétszázat kivégeztek. A nácik még arra is ügyeltek, hogy a pereket filmen rögzítsék, és a résztvevőket megalázva, bilincsben mutassák a nyilvánosságnak.

Mégis, az eseménynek van egy másik oldala is. Stauffenberg és társai nem vak idealisták voltak: többségük hivatásos katona, akik sokáig a rendszer szolgálatában álltak. De 1944-re már világosan látták: a háborút elbukták, Hitler pedig Németországot a teljes pusztulásba vezeti. A merénylet tehát egyszerre volt kétségbeesett politikai lépés és erkölcsi tett – a diktátor megállításának kísérlete.

A háború után hosszú ideig ellentmondásosan ítélték meg őket: árulók voltak-e a saját hazájukkal szemben, vagy hősök, akik nemet mertek mondani a zsarnokságra? A modern német történelem azonban inkább az utóbbi mellett döntött. Ma, minden év július 20-án, Berlinben és más német városokban ünnepségekkel emlékeznek a merénylőkre. A Bendlerblock udvara, ahol Stauffenberget és társait kivégezték, ma emlékhely és múzeum.

Érdekelnek a történelem sorsfordító pillanatai?

Ha tetszett a Walkür-hadművelet története, lapozz vissza más sorsfordító pillanatokhoz is. Olyan eseményekhez, melyek ugyan különböző korokban történtek, mégis átformálták az emberiség történelmét.

👉 Böngéssz tovább, és fedezd fel, hogyan találkozik múlt és jelen a történelem nagy alakjaiban és pillanataiban!