Deák Ferenc - a haza bölcsének élete

Származása

Deák Ferenc 1803. október 17-én született a Zala vármegyei Söjtörön, egy jómódú köznemesi családban. A család birtokán két épületből álló kúria állt.

Édesanyja, Sibrik Erzsébet, sajnos néhány órával a szülés után meghalt, így Deák Ferencet sosem ismerhette. Édesapja, aki gyászolt felesége és nem sokkal korábban elhunyt édesanyja miatt is, a kis Ferencet okolta a tragédiáért. Az újszülöttet ezért rokonokhoz, Tárnokra küldte. Néhány évvel később Ferenc édesapja is meghalt, amikor a fiú mindössze 5 éves volt.

Ezek után testvérei, Antal és Klára nevelték őt Kehidán. Klára mindössze 15 éves volt, de anyai gondoskodással próbálta pótolni Ferenc számára az édesanyját. Ferenc később is hálás szeretettel emlékezett rá. Antal, a család legidősebb tagja, irányította a birtok gazdálkodását, és segítette Ferencet politikai pályája elején.

A család birtoka nem volt kicsi: 1200 hold föld, rét, legelő és erdő, valamint némi szőlőbirtok is tartozott hozzá. Az ebből származó jövedelmet a négy testvér osztotta meg egymás között.

Ferenc gyerekkorában szinte csak egy játékot kapott, egy puskát, de nem unatkozott. Szenvedélyesen szeretett faragni, és maga készített különféle játékokat, sétapálcákat, levélnehezékeket és sakkfigurákat. Ezekkel gyakran ajándékozta meg szeretteit. 1838-ban például egy víziszörnyfejjel díszített sétapálcát faragott Wesselényi Miklósnak.

Faragószerszámait még akkor is magával vitte, amikor Pestre költözött. Ott a szállodai szobájában is szívesen dolgozott velük.

Tanulmányai

Deák Ferenc otthon tanult meg írni, és 1811-ben kezdte el az iskolát. Először a kőszegi elemi iskolába járt, majd a keszthelyi premontrei gimnáziumban, a pápai bencés algimnáziumban és végül a kanizsai piarista gimnáziumban tanult tovább.

Nemcsak azzal emelkedett ki, hogy osztályelső volt, hanem azzal is, hogy társai nagyra becsülték pártatlanságát és igazságérzetét.

Később a győri jogakadémián folytatta tanulmányait, ahol az oktatás latin nyelven zajlott. Itt mélyült el a jogi és történelmi ismeretekben, és kiemelkedően alapos tudásra tett szert korának jogi irodalmában.

Deák bevallotta, hogy nem szeretett jegyzetelni, és nem is volt benne jó. Írása sokáig nehézkes és rendezetlen maradt, ráadásul füzet helyett papírcédulákra írt. Ennek ellenére kiemelkedő memóriája miatt ez nem jelentett akadályt. Tanárai felszólítására az óra végén bármikor vissza tudta mondani az elhangzottakat.

Vizsgáira is különleges módon készült: társai felolvasták neki a tananyagot, vagy kölcsönkérte mások jegyzeteit. Ez a módszer is elegendő volt számára, hogy kiválóan teljesítsen. Vegül Pesten sikeresen ügyvédi vizsgát tett.
Nem utazott sokat, viszont rengeteget olvasott. Az angol és francia könyveket német fordításban ismerte meg. Sokat tanulmányozta a német terület jogi irodalmát, ismerte a francia büntetőjogot, jogfilozófiát is. A felvilágosodás gondolkodói közül Montesquieu hatott rá a legjobban. 

A vármegyétől a diétáig

A Deák család férfi tagjai hagyományosan hivatali munkát végeztek Zala megyében. Deák Ferenc bátyja, Antal, a régi nemesi világ híve volt, és ragaszkodott a nemesi kiváltságokhoz. Ezért nem értett egyet Ferenc modern elképzeléseivel, amelyek a jobbágyfelszabadítást, a polgári jogegyenlőséget és a tulajdonviszonyok megújítását támogatták.

Ennek ellenére Antal segítette öccsét, hogy beléphessen a megyei közéletbe. Ferencnek nem kellett magánügyvédként dolgoznia, mert a család birtokai elég jövedelmet biztosítottak számára. Így tiszteletbeli alügyészként dolgozhatott a megyében. Feladata az volt, hogy véleményezze a bírósági ügyeket és képviselje a vádat a törvényszéken.

Ferenc nemcsak nemeseket, hanem jobbágyokat is képviselt. Egyik lismertebb ügyében egy rablógyilkost védett. Védőirata nagy figyelmet kapott, mert abban a vádlott nehéz gyerekkorát és kilátástalan életkörülményeit hangsúlyozta. Azonban a bíróság, amely a szokásjog alapján ítélkezett, nem fogadta el Ferenc érveit, és a vádlottat halálra ítélték.

1833-ban Deák Ferencet Zala vármegye diétai követévé választották, mégpedig közfelkiáltással. Májusban Pozsonyba költözött, és nagyon komolyan vette új feladatát. Már az érkezése utáni napon felszólalt egy kerületi ülésen, amely az országgyűlést készítette elő.

Ebben a hónapban tartotta első beszédét az alsótáblán is. Rendszeresen részt vett az üléseken, és mindig alaposan felkészült az aktuális témákból. Legfontosabb céljának a polgárosodás ügyét tekintette. Pozsonyban barátai közé fogadta Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, akik szintén a reformokat támogatták. Egy életre szóló barátságot kötött Klauzál Gáborral, aki hasonló korú és szintén a reformok híve volt. Deák tevékenysége Kossuth Lajos figyelmét is felkeltette, és hamar kiderült, hogy ők ketten nagyon hasonlóan gondolkodtak a változásokról.

Deák segített Kossuthnak az Országgyűlési Tudósítások című lap híreinek összeállításában, ami ismeretségükből idővel barátsággá alakult. Kossuth nagyra értékelte Deák jogi tudását és elemzőképességét.

Deák már korán megmutatta sajátos érvelési stílusát. Politikai vitáiban nem támadta ellenfeleit, hanem meggyőzni próbálta őket. Kerülte a sértéseket, és olyan jogi és történeti érveket sorolt fel, amelyekkel vitapartnerei is egyetérthettek. Nyugodt hangon, de hatásos hangszínváltoztatásokkal és jól időzített szünetekkel beszélt. Gesztusai visszafogottak voltak; gyakran karba tett kézzel érvelt, és beszédeit világos, követhető szerkezetbe foglalta.

Bár Deák fontos szereplője lett az országgyűlésnek, a bécsi udvar legnagyobb ellenfelének nem őt, hanem Wesselényi Miklóst tartotta. Wesselényit felségsértés és hűtlenség vádjával perbe fogták, ami miatt távoznia kellett. Ezzel Deák hirtelen a pozsonyi országgyűlés liberálisainak vezetőjévé vált, és összefogta a reformellenzéket.

Deák Ferencet a bécsi kormány nem tudta perbe fogni, bár politikai ügyessége és szónoki képessége a hatóságok figyelmét is felkeltette. 1834-től már a titkosrendőrség is megfigyelte őt.

1836-ban az uralkodó berekesztette az országgyűlést. Ekkor Széchenyi István elismerően írt Deákról a naplójában:
„Deák különb, mint a többiek, talán ezért üldözik. Maga fölött állónak senkit sem ismer el az ostoba magyar nemes.”

Deák ismert politikusként tért vissza Zala megyébe. Továbbra is aktívan dolgozott a reformokért, és Kossuth Törvényhatósági Tudósítások című lapját támogatta. Ez egy kézzel írt újság volt, amelyet a vármegyék reformmunkáinak segítésére használtak. Deák volt a lap zalai levelezője.

Jogi tudását felhasználva vállalta, hogy Wesselényi Miklós védőügyvédje lesz. Ez is mutatta, mennyire elkötelezett volt a reformok és az igazságosság iránt.

1839-1840-es diétán már Deáké volt a vezető szerep. Pozsonyban nemcsak a liberális ellenzéket irányította, hanem az alsótábla munkáit is. A felsőtáblán a reformerek élén állt Batthyány Lajos gróf, Eötvös József báró, Teleki László gróf.

Deák Ferenc szerint mindenkinek be kell tartania a törvényeket, és ha ez nem történik meg, azt orvosolni kell. Úgy gondolta, hogy amíg a sérelmeket nem rendezik, addig a törvényhozás nem adhat pénzt és katonákat a birodalomnak.

Ez komoly nyomást helyezett a kormányra, mert a birodalomnak sürgősen szüksége volt pénzre és katonákra. Végül a kormány, bár kelletlenül, de engedett, és bizalmas tárgyalásokra hívta Deákot.

Deák beleegyezett abba, hogy a sérelmeket csak azután rendezik, miután megszavazták az adót és a katonai újoncokat. Bár a reformellenzék eredetileg azt szerette volna, hogy a törvénytelenségeket hivatalosan is elismerjék, és a politikai perek ítéleteit semmissé tegyék, végül meg kellett elégedniük azzal, hogy amnesztiát kapjanak az elítéltek.

A megegyezés eredményeként a politikai pereket megszüntették, és a foglyokat szabadon engedték.

Háttérbe vonulás

1843 és 1848 között Deák Ferenc háttérbe vonult, és csak ritkán avatkozott be az országos politikába. Ebben az időszakban a közvéleményt főként Kossuth Lajos és Széchenyi István vitája foglalkoztatta.

Széchenyi attól tartott, hogy a reformok kicsúsznak a tanult és tapasztalt vezetők irányítása alól. Deák viszont Kossuth nézeteivel értett egyet: úgy gondolta, hogy a reformok csak akkor lehetnek sikeresek, ha széles társadalmi támogatottságot kapnak.

Ebben az időben a reformellenzék vezetését Kossuth és Batthyányi Lajos vették át, míg Deák inkább a háttérből támogatta a változásokat.

1846 és 1847 között Deák Ferenc gyakran betegeskedett. Magánleveleiben fájdalmairól és rossz lelkiállapotáról panaszkodott. Szív- és vérkeringési problémáin a füredi ivó- és fürdőkúra sem segített. Wesselényi Miklós ajánlott neki egy homeopata orvost, aki azt tanácsolta, hogy ne foglalkozzon politikával, írással vagy olvasással, mert szerinte ezek a testi bajai fő okai. 1847-ben Deák körutat tett Németországban és Svájcban, ami rövid ideig javított az állapotán, de később ismét rosszabbul lett. Ezért nem vállalt szerepet az utolsó rendi országgyűlésen.

1848-ban nagy változások történtek. Március 3-án Kossuth Lajos az alsótáblán felszólalva a polgári átalakulás teljes programjának azonnali bevezetését javasolta. Eközben Bécsben az emberek alkotmányt követeltek, és március 13-án fegyveres forradalom tört ki. A császár engedett a nyomásnak: menesztette Metternich kancellárt és alkotmányt ígért.

A bécsi események hatására Pesten is forradalom robbant ki. Március 15-én hatalmas tömeg követelte a 12 pontot, a radikális ellenzéki programot. A pesti forradalom vér nélkül győzött. Ugyanezen a napon Kossuth és az országgyűlés képviselői Pozsonyból Bécsbe indultak, hogy átadják követeléseiket az uralkodónak. Bécsben elfogadták a magyar törvényhozás javaslatait és Batthyány Lajost miniszterelnökké nevezték ki.

Batthyány felkérte Deákot, hogy vegyen részt az új kormány munkájában. Deák elfogadta a képviselői megbízatást, és Batthyány igazságügy-miniszteri pozíciót ajánlott neki. Mire Deák csatlakozott a törvényhozási munkához, annak nagy része már elkészült. V. Ferdinánd császár pedig április 11-én szentesítette az új törvényeket.

Az áprilisi törvényekkel Magyarország önálló, polgári alkotmányos királysággá vált. Erdélyt egyesítették Magyarországgal, és a Határőrvidéket a magyar kormány irányítása alá helyezték. Ezzel létrejött az egységes, központilag irányított magyar állam.

Az áprilisi törvények fontos változásokat hoztak:

• Törvény előtti egyenlőség: Mindenki egyenlő a törvény előtt, származástól függetlenül.
• Felekezeti egyenjogúság: Minden keresztény vallás egyenlő jogokat kapott.
• Származási különbségek eltörlése: A nemesi előjogokat megszüntették.
• Sajtószabadság: Megszűnt a cenzúra, szabadon lehetett írni és publikálni.
• Jobbágyfelszabadítás: A parasztok megkapták a földeket, amelyeket műveltek, és megszűntek az úrbéres szolgáltatások.
• Egyházi tized eltörlése: A parasztoknak többé nem kellett tizedet fizetniük az egyháznak.
• Ősiség eltörlése: A földek szabadon örökölhetők és eladhatók lettek.
• Közadózás: Mindenki köteles volt adót fizetni, nemcsak a parasztok.

Az állam vállalta, hogy kártalanítja a földesurakat a jobbágyfelszabadítás miatt.

Deák Ferencet azonban aggasztották bizonyos problémák: például az önkényes földfoglalások, a horvátok elszakadási törekvései és a délvidéki szerbek zendülései. Mindezek ellenére aktívan részt vett a minisztertanács ülésein, és támogatta a törvények megvalósítását.

Deák Ferenc egészségi állapota ellenére továbbra is rendkívül aktív maradt. A pesti István Főherceg Szállóban lakott, ahol naponta fogadta a panaszosokat. Emellett részt vett az országgyűlések és bizottságok munkájában is. Fontos feladatai közé tartozott a polgári és büntető törvénykönyvek kidolgozása, a bírósági rendszer új rendjének kialakítása és a polgári perrendtartás megalkotása.

Azonban ezekre a munkákra már nem maradt elég idő, mert Magyarország önvédelmi háborúra kényszerült. Deák tisztában volt azzal, hogy Bécs nem fogadja el az új, alkotmányos rendet, és az orosz csapatok jelenléte is nyugtalanította. Miután az osztrákok Itáliában győzelmet arattak, elérkezettnek látták az időt, hogy leverjék a magyar szabadságot.

1848. augusztusában az osztrákok ultimátumot adtak, amelyben megszüntették a magyar hadügyet és pénzügyet. A magyar miniszterelnök és a kormány szeptember 11-én lemondott. Ugyanezen a napon Jelasic horvát bán seregei Pest-Buda felé indultak, és Magyarország kénytelen volt önvédelmi háborút kezdeni.

A császári hadsereg élére Windisch-Grätz herceget nevezték ki, míg az osztrák kormány vezetője Félix Schwarzenberg herceg lett. 1848. december 2-án V. Ferdinándot, aki korábban jóváhagyta az áprilisi törvényeket, lemondatták, és helyére Ferenc Józsefet ültették. Nem törődtek azzal, hogy a magyar országgyűlés nem fogadta el az uralkodóváltást. 1849. januárjában a magyar országgyűlés és a kormányzati hivatalok Pest-Budáról a biztonságosabb Debrecenbe költöztek. Deák azt a feladatot kapta, hogy az országgyűlés békeküldötteként Windisch-Grätz herceggel találkozzon, de ő ezt visszautasította. Deák jelezte a kudarcot és azt javasolta, hogy „feltétlen alávetéssel igyekezzünk kegyelmet nyerni őfelségénél.” A herceg Batthyanyt sem volt hajlandó fogadni a bicskei főhadiszállásán. Deák a szökést javasolta neki, de ő büntetlensége tudatában elutasította azt. Aranyóráját ekkor adhatta Deáknak örök barátsága jelképéül. A küldöttség tagjait a császáriak PEst-Budára kísérték, majd Batthyányt fogságba vetették. Deák sikertelenül járt el az ő ügyében is. Nem engedélyezték, hogy a védőügyvédje lehessen és nem is látogathatta. Deákot nem engedték Debrecenbe menni, ezért birtokára, Kehidára távozott. 1849. tavaszán a honvédseregek néhány hét alatt a Tiszától Pozsonyig nyomultak előre. 1849. április 14-én kimondták a Habsburg ház trónfosztását és a magyar állam függetlenségét. Kossuthot a parlamentnek felelős államfővé választották, kormányzó-elnöki címmel. Deák nem értett egyet a trónfosztással és a Függetlenségi Nyilatkozattal. 1849. májusában a főváros ismét magyar kézre került. Deák júniusban oda utazott, találkozott Kossuthtal is, de erről nem maradt ránk feljegyzés. Oroszország katonai beavatkozását követően a magyar politikai és katonai vezetésnek hatalmas túlerővel kellett szembenéznie. Az ország pedig kimerült a háborúban. 1849. augusztus 13-án Görgei Artúr Világosnál letette a fegyvert.

A szabadságharc bukása után

Haynau agyonlövetésekkel, botozásokkal, megtorló rendszabályokkal biztosította a hatalmát. 

A hadi- és ostromállapotot továbbra is fenntartották Magyarországon és Erdélyben, biztosítva ezzel a katonai ellenőrzést és a megtorlások folytatását. A magyar politikai és katonai vezetőket hadbíróság elé állították, ahol sokakat súlyos ítéletekkel sújtottak. A pesti hadbíróság minden jogalap nélkül bűnösnek nyilvánította Batthyány Lajost, majd halálra ítélte. Az aradi hadbíróság 13 katonai vezető esetében is ugyanezt a döntést hozta. A kivégzéseket szándékosan október 6-ra időzítették, hogy a bécsi forradalom évfordulójával példát statuáljanak.

Számos politikai vezető emigrációba kényszerült, köztük Kossuth Lajos, Andrássy Gyula és Szemere Bertalan. Távollétükben halálra ítélték, sőt jelképesen fel is akasztották őket, demonstrálva a hatalom könyörtelenségét.

Deák Ferenc ellen végül megszüntették az eljárást, mivel nem vett részt a debreceni kormány munkájában, így nem tudták ellene a felségárulás vádját bizonyítani. Ennek ellenére a megtorlások őt sem hagyták érintetlenül: számos barátját elveszítette, köztük Wesselényi Miklóst, aki 1850-ben hunyt el. Deák ezután visszavonultan élt kehidai birtokán, távol a politikai élet viharaitól.

Deák magánélete

A szabadságharc leverése után Deák Ferenc visszavonultan élt a kehidai kúriában, amely egy szerény, ötszobás ház volt, ebédlővel, konyhával, kamrával, cselédszobával és gazdasági irodával. Egyszerű életmódot folytatott, két helyiséget vendégek fogadására tartott fenn. Ebédjeit rendszerint a gazdatisztjével és a helyi plébánossal költötte el, meghitt társaságban.

Saját gyermeke nem volt, de családjához mindig nagy szeretettel fordult. Különösen gondoskodó volt megözvegyült nővére, Jozefa hét gyermekével, akiket gyakran látogatott és támogatott. Emellett gyámként sajátjaként szerette és nevelte Vörösmarty Mihály három árván maradt gyermekét, Bélát, Ilonát és Erzsébetet is.

Deák kiváló mesélő és játékos kedvű ember volt, sokféle játékot ismert és tanított a gyerekeknek. Kézügyességét is kamatoztatta: saját kezűleg faragott nekik különféle játékokat, például türelemmel összerakható fakockákat, amelyekkel hosszú órákon át elszórakoztatta őket.

Deák Pest-Budán

Deákot egyre inkább fárasztották a kehidai birtokkal járó gazdasági gondok, mivel sem a földművelés, sem a helyhez kötött életmód nem vonzotta. Végül eladta birtokát Széchenyi István családjának: mivel Széchenyi ekkor már Döblingben élt, felesége, Seilern Crescence vásárolta meg a birtokot fiuk, Ödön számára 55 000 forintért. Az összeg egy részét Deák évjáradék formájában kapta meg, amely évente 600 körmöci aranyat jelentett számára – ez biztos és kényelmes megélhetést nyújtott élete végéig.

A birtok eladása után Deák Pest-Budára költözött, ahol az egyik legelegánsabb szállodában, az „Az Angol Királynőhöz” címzett Duna-parti szállóban bérelt lakosztályt. A második emeleten a 71-72-es számú, déli fekvésű szobákat foglalta el, de a nyári hónapokban az északi oldalon található 54-55-ös szobákba költözött át a kellemesebb klíma miatt. A szálló nemcsak fényűző, hanem politikai és kulturális szempontból is központi hely volt: itt lakott többek között Mikes János gróf és Kemény Zsigmond báró is.

Deák napirendje szigorúan rendezett volt. Hajnalban, 5-6 óra körül kelt, majd kávé és tea mellett újságokat olvasott a szobájában vagy a szálló udvari teraszán. Az első látogatók már 9 óra körül érkeztek hozzá, és ebédig folyamatosan váltották egymást. Mindennapos vendégei közé tartozott Mikes János, Kemény Zsigmond és Eötvös József báró. A hatvanas évektől kezdve haláláig a legközvetlenebb munkatársa Csengery Antal lett, akiben feltétlenül megbízott, és aki kiemelkedő szakértelemmel rendelkezett jogi, közgazdasági, pénzügyi és közigazgatási kérdésekben. Számos országgyűlési indítvány kidolgozásán dolgoztak együtt, a részletek kidolgozását pedig mindig Csengeryre bízta.

Deák Ferenc hétköznapjai a pesti szállóban

Deák Ferenc a fővárosba költözése után is egyszerű, puritán életmódot folytatott. Mindig fekete ruhát viselt, még ünnepi alkalmakkor is: díszmagyar öltözéke egy fekete atillából és nadrágból állt, amelyet forgó nélküli fekete süveg, kard és köpeny egészített ki.

Az országgyűlés ülésein kivétel nélkül részt vett, csak betegség esetén maradt távol. Az ülések után szállodájának éttermében, a számára fenntartott megszokott asztalnál ebédelt, majd hosszasan beszélgetett az oda gyűlt vendégekkel. Délutánonként omnibuszra szállt, és a Városligetben tett nagyobb sétákat, esténként pedig eleinte a szálló éttermében, később a pártja klubjában tartózkodott, ahol diszkrét politikai tárgyalásokat folytatott bizalmasaival. Lefekvés előtt rendszerint regényt olvasott.

Orvosai tanácsára odafigyelt étrendjére: napi egy főétkezést tartott, amely két fogásból állt. Bár sok húst fogyasztott, a tésztaféléket és kenyeret csak mértékkel ette. Kedvenc ételei közé tartozott a gazdagon zöldségezett csirkeaprólék-leves és a paradicsomos csirke. Kávét és teát mértékkel fogyasztott, alkoholt egyáltalán nem ivott, viszont erősen dohányzott.

A Pestre költözése utáni első években még aktívan részt vett a társasági életben: rendszeresen megjelent a Nemzeti Színház előadásain, a Nemzeti Kaszinóban, a lóversenyeken és az Akadémia ülésein. Idővel azonban egyre inkább visszavonult a nyilvános eseményektől, és egyre többet sétált egyedül a budai hegyekben, ahol nyugalmat talált a főváros nyüzsgésétől távol.

Deák Ferenc a passzív ellenállás jelképe

A monarchia éveiben Magyarországon valóságos rendőrállam alakult ki: a csendőrséget felállították, a titkosrendőrök és fizetett besúgók mindenhol jelen voltak. Az önkényuralom kiterjesztése ellenére Deák Ferenc nem vállalt aktív politikai szerepet, de tettei így is erőteljes hatást gyakoroltak környezetére. Az elnyomó rendszerrel való minden kapcsolatot tudatosan elutasította, ezzel fokozatosan példát mutatva mások számára is.

1850-ben Anton Schmerling, az osztrák kormány magas rangú tisztviselője megpróbálta bevonni Deákot a birodalmi jogrendszer szabályozásába, azzal a céllal, hogy egy 1848-as miniszter részvétele legitimálja az új hatalmi berendezkedést. Deák azonban határozott válaszában visszautasította az ajánlatot: „A közelmúlt idők gyászos eseményei után oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak, lehetetlenség, hogy én nyilvános ügyekben közreműködhessek.” Nyilatkozatát egy bécsi lap is közölte, amely széles nyilvánosságot biztosított állásfoglalásának.

Deák a nemzeti öntudat megerősítésére is nagy hangsúlyt fektetett. Egyik nyilvánosságot kapott levelében a magyar nyelv otthoni használatának fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a magyar irodalom és színjátszás küldetését. Anyagi támogatásával hozzájárult a Nemzeti Színház működéséhez, valamint részt vett egy írói segélyegylet megalapításában. A Magyar Tudományos Akadémia védelmében is aktív szerepet vállalt, továbbá a Kisfaludy-emlékbizottság munkájában is részt vett.

1859-ben egy különleges esemény szereplője lett: Batthyány Emília, a mártír miniszterelnök legidősebb lánya esküvőjén vállalta a menyasszony tanújának tisztét. A nyárádi templomban tartott esküvő vendégei magyaros ruhába öltöztek, palotást és csárdást táncoltak, ezzel is kifejezve a nemzeti hagyományok iránti tiszteletüket.