Hétköznapi élet Napóleon korában
Napóleon korából leginkább csatákat, hadjáratokat és díszes egyenruhákat ismerünk. De milyen volt közben családban élni, megházasodni, gyermeket nevelni, vagy egyszer csak katonai szolgálatra kerülni?
Nézzünk be egy párizsi polgárcsalád életébe!
Ha 1805 körül belépnénk egy tehetősebb párizsi család otthonába, sok ismerős dolgot látnánk. A felnőttek dolgoznának és a család ügyeit intéznék, a gyerekek tanulnának vagy játszanának. A körülöttük lévő világ azonban néhány év alatt szinte teljesen átalakult.
1789-ben kitört a francia forradalom, megszűnt a régi királyság, Franciaország köztársaság lett, majd Bonaparte Napóleon került hatalomra. 1804-ben császárrá koronázták. Ugyanebben az évben kihirdették a Code Civilt, vagyis a francia polgári törvénykönyvet is.
Ez közvetlenül érintette a családok életét. Szabályozta a házasságot, a válást, az öröklést, a házastársak jogait és a szülők hatalmát gyermekeik felett. Ha tehát szeretnénk megérteni, hogyan éltek az emberek Napóleon idején, érdemes innen indulnunk.
Mi volt a Code Civil?
Franciaország különböző vidékein korábban eltérő helyi szabályok és jogszokások léteztek. Napóleon kormányzata egységes rendszert akart, ezért 1804. március 21-én kihirdették a 2281 cikkből álló Code Civilt.
A törvénykönyv többek között a tulajdonnal, örökléssel, házassággal, válással és családi jogviszonyokkal foglalkozott. A családon belül erős jogi helyzetet adott a férjnek és az apának.
– a Code Civil 213. cikkének tartalmi fordítása
A törvényből azt tudjuk meg, hogyan képzelte el az állam a család működését. A hétköznapi élet ennél változatosabb volt: egy gazdaságban vagy családi üzletben például a nők és a gyermekek munkája is nélkülözhetetlen lehetett.
Ki döntötte el, hogy kihez lehetett hozzámenni?
A Code Civil szerint a férfi legalább 18, a nő legalább 15 évesen köthetett házasságot. A fiatalok azonban még nagykorúságuk környékén sem dönthettek mindig teljesen önállóan: egy 25 év alatti férfinak és egy 21 év alatti nőnek szüksége volt a szülők beleegyezésére.
A házasság két család gazdasági kapcsolatát is jelenthette. Vagyon, hozomány, örökség, üzleti kapcsolatok és társadalmi helyzet egyaránt szerepet játszhattak a döntésben.
Már akkor is létezett házassági hirdetés
Párizsban már Napóleon korában találkozhatunk házassági hirdetésekkel és közvetítőkkel. August von Kotzebue német író 1804-es párizsi útja során maga is felfigyelt ezek gyakoriságára. A hirdetésekben a vagyon, foglalkozás és társadalmi helyzet gyakran legalább olyan fontos adat volt, mint az életkor vagy a személyes tulajdonságok.
Mit változtatott egy nő életén a házasság?
Jogi szempontból sokat. A férjezett nő helyzete eltért egy nagykorú hajadon vagy özvegy helyzetétől. Több fontos jogi és vagyoni ügyben – például bizonyos adásvételeknél, jelzálognál vagy bírósági eljárásokban – nem járhatott el teljesen önállóan.
Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a nők ne dolgoztak volna. Falusi gazdaságokban, piacokon, műhelyekben, üzletekben és családi vállalkozásokban a munkájuk nélkülözhetetlen volt.
A francia forradalom sem teremtett teljes férfi–női jogegyenlőséget. A Code Civil részletesen rögzítette a férj erősebb jogi helyzetét a házasságban.
El lehetett válni?
Igen. A francia forradalom már 1792-ben engedélyezte a polgári válást. A Code Civil megtartotta ezt a lehetőséget, de jóval szigorúbb feltételekkel. Válóok lehetett többek között a házasságtörés, súlyos bántalmazás vagy bizonyos büntetőítéletek.
Közös megegyezéses válás is létezett, ennek azonban szigorú feltételei voltak. Ezek egyike különösen fontossá vált, amikor maga Napóleon akarta felbontani a házasságát.
Napóleon és Joséphine – amikor a császár sem válhatott el egyszerűen
Napóleon és Joséphine házasságából nem született közös gyermek. Ez politikai problémává vált, mert Napóleon olyan törvényes fiúörököst akart, aki később továbbvihette volna a Bonaparte-dinasztiát.
1809-re eldöntötte, hogy újra megházasodik, csakhogy saját jogrendszere is akadályt jelentett. A Code Civil közös megegyezéses válását nem lehetett alkalmazni, ha a feleség már betöltötte a 45. életévét. Joséphine ekkor 46 éves volt. Az életkora tehát egy konkrét törvényi korhatár miatt vált fontossá.
Ráadásul egy 1806-os rendelkezés a császári család tagjai számára megtiltotta a válást. Napóleon ezért nem tudta egyszerűen a Code Civil szokásos eljárását alkalmazni.
1809. december 15-én Napóleon és Joséphine a császári család előtt bejelentették, hogy beleegyeznek házasságuk megszüntetésébe. Másnap a Szenátus külön határozatot fogadott el: 76-an igennel, 7-en nemmel szavaztak, 4-en tartózkodtak. A határozat kimondta a polgári házasság felbontását.
A hivatalos szöveg szándékosan kerülte a „válás” kifejezést. Ezzel azonban még nem rendeződött minden. Napóleon és Joséphine 1804-ben egyházi házasságot is kötött, ezért annak érvényességét külön egyházi eljárásban kellett megvizsgálni. Az egyházi bíróság végül érvénytelennek nyilvánította ezt a házasságot.
Napóleon ezután 1810-ben feleségül vette Marie-Louise osztrák főhercegnőt. A házasság egyik legfontosabb célja az volt, hogy megszülessen a császári dinasztia fiúörököse.
Gyermek születik a családban
A legtöbb nő otthon szült, bába, nőrokonok és más segítők jelenlétében. A szülés azonban az anya és a gyermek számára is komoly veszélyt jelenthetett.
Marie-Louise nehéz szülése – és a 101 ágyúlövés
1811. március 19-én este Marie-Louise-nál megkezdődtek a fájások. Egész éjszaka vajúdott, de a szülés nem haladt megfelelően. Másnap reggel Antoine Dubois szülész közölte Napóleonnal, hogy a gyermek oldalirányban, rossz helyzetben fekszik, ezért a szülés nehéz lesz, és a baba élete veszélybe került.
A beavatkozás az anya számára is kockázatos volt. Napóleon azt mondta Dubois-nak, hogy ha választani kell, az anyát mentse meg. A szülész végül szülészeti fogót használt a gyermek világra segítéséhez.
A fiú 1811. március 20-án reggel 9 óra 20 perckor született meg. A szülés után először a császárné állapota kötötte le az orvosok figyelmét; az újszülöttet Corvisart orvos dörzsöléssel ingerelte, amíg felsírt.
Ezután Párizs is megtudta a hírt: 101 ágyúlövés jelentette be, hogy Napóleonnak fiúörököse született. A párizsiak ismerték a jelzést, ezért a lövések számából hamar megértették, hogy fiú született. A gyermek a Róma királya címet kapta.
Miért nevelte más a kisbabát?
Tehetősebb városi családokban nem számított szokatlannak, hogy az anya helyett dajka szoptatta a gyermeket. A dajka beköltözhetett a családhoz, de sok csecsemőt inkább vidékre küldtek hozzá.
Egy néhány hetes párizsi gyermek így akár hosszabb időre is elszakadhatott saját szüleitől. A dajkaság közben kereseti lehetőséget jelentett a szegényebb nők számára.
Milyen volt gyermeknek lenni?
A gyermekkor erősen függött a család helyzetétől. Egy tehetős polgári gyermek tanulhatott, olvashatott, zenét vagy nyelveket tanulhatott. Szegényebb családokban a gyerekeknek hamar részt kellett venniük a munkában.
Falun állatokat őrizhettek, vizet hordhattak vagy a földeken segíthettek; városban műhelyben, boltban vagy háztartásban dolgozhattak.
A Code Civil nagyon erős hatalmat adott az apának. Súlyos családi konfliktus esetén gyermeke ideiglenes elzárását is kérhette. 16 éves kor alatt ez legfeljebb egy hónap, idősebb, de még nem nagykorú gyermek esetében akár hat hónap lehetett.
Hogyan döntötték el, kit visznek katonának?
Napóleon hadseregeinek folyamatosan új katonákra volt szükségük. Az adott évben húszéves korba lépő fiatal férfiakat névjegyzékbe vették, majd az állam meghatározta, hogy az egyes megyéknek, azon belül a járásoknak és kantonoknak hány újoncot kell kiállítaniuk.
Ezután következett a sorsolás. Fontos azonban, hogy ez nem úgy működött, mint egy tombola. Nem egyesével húzták ki, hogy „ki nyert” vagy „ki vesztett”. Minden hadköteles húzott egy számozott cédulát. Ezek a számok állították fel a sorrendet.
Így zajlott a sorsolás
A kanton fiataljairól ábécérendben összeállították a névjegyzéket.
Településenként, ábécésorrendben szólították őket. Minden fiatal – távollétében a képviselője – húzott egy számozott cédulát.
Minél alacsonyabb számot húzott valaki, annál rosszabb volt a helyzete. Az alacsony sorszámúak kerültek először a ténylegesen behívandók közé.
Ha például egy kantonnak 15 katonát kellett kiállítania, akkor elsőként az 1–15. számot húzó fiatalok jöhettek szóba. Ezt maga az 1811-es hivatalos sorozási utasítás is példaként használta.
A 16. vagy annál magasabb szám azonban még nem jelentett automatikus megmenekülést. Ha az első tizenötből valakit egészségi, családi vagy más törvényes ok miatt felmentettek, a következő sorszámú fiatal lépett előre. A végleges névsort csak az összes eset megvizsgálása után lehetett kihirdetni.
Tegyük fel, hogy egy kantonnak 15 katonát kellett adnia. Aki a 7-es számot húzta, és egészséges volt, szinte biztosan számíthatott a bevonulásra. Aki a 60-as számot kapta, sokkal jobb helyzetben volt: csak akkor került volna sorra, ha nagyon sok alacsonyabb sorszámú embert felmentenek.
Így érthető, miért beszéltek a kortársak „jó” és „rossz” számokról.
A sorsolás után következett a részletes vizsgálat. Mindenkinek igazolnia kellett, ha felmentést vagy halasztást kért, majd megmérték és orvosilag is megvizsgálták.
1,488 méter alatt végleges felmentést kaphatott a fiatal. 1,488 és 1,542 méter között 25 éves koráig halasztották a szolgálatot. 1,542 méter felett magassága alapján szolgálatra alkalmasnak számított. A rendszer szabályai a birodalom utolsó éveiben módosultak és szigorodtak.
Egy valódi történet: Benjamin Bernier sorsolása
Benjamin Bernier 1813-ban olyan alacsony számot húzott, amely alapján be kellett volna vonulnia. Családja azonban elég vagyonos volt ahhoz, hogy helyettest keressen számára.
Antoine Lescalier vállalta, hogy Bernier helyett belép a hadseregbe. Az egyezséget 1813. március 25-én közjegyző előtt szerződésben rögzítették. A család 6000 frankot és két éven át évi 1550 liter búzát vállalt a helyettes családja számára.
Ez hatalmas összeg volt. A helyettesítés ezért elsősorban a vagyonosabbak számára jelentett valódi lehetőséget.
Akit végül kiválasztottak, annak a megadott időpontban el kellett indulnia a kijelölt alakulat felé. A bevonulás hónapokra vagy évekre elválaszthatta a katonát a családjától, miközben otthon kevesebb munkáskéz és kereset maradhatott. A háborúban a sebesülés, a betegség, a hadifogság és a halál is valós veszélyt jelentett.
Özvegység és időskor
Betegség, szülés vagy háború miatt sok családban korán bekövetkezhetett az özvegység. Egy özvegy helyzete saját vagyonától, házassági szerződésétől, gyermekeitől és rokonságától is függött.
Az idősekről elsősorban a család gondoskodott, de már intézményes megoldások is megjelentek. Párizsban például a 19. század elején működött a Sainte-Périne, amely idősek ellátását is szolgálta.
Az alacsony korabeli átlagéletkor nem azt jelenti, hogy az emberek rendszerint harmincévesen meghaltak. Az átlagot erősen csökkentette a magas csecsemő- és gyermekhalandóság. Aki túlélte a gyermekkor veszélyes éveit, jóval idősebb kort is megérhetett.
A nagy változások a családok életét is elérték
A napóleoni korszak nemcsak császári koronázásokból és hadjáratokból állt. Az új törvények meghatározták, hogyan lehetett házasodni és válni, milyen jogai voltak a férjnek és a feleségnek, hogyan nevelték a gyermekeket, és egy sorozási szám akár azt is befolyásolhatta, hogy egy fiatal otthon maradhatott-e.
Ezekből a hétköznapi történetekből közelebbről láthatjuk, mit jelentett Napóleon Franciaországában élni.
Források és felhasznált szakirodalom
- Code civil des Français, 1804 – házasság, válás, családjog és szülői hatalom.
- Fondation Napoléon – Le Code civil des Français – a törvénykönyv történeti háttere.
- Fondation Napoléon – Napóleon és Joséphine házasságának felbontása .
- Fondation Napoléon – La naissance du Roi de Rome – Marie-Louise szülése és a 101 ágyúlövés.
- Napóleon levele I. Ferenc osztrák császárhoz, 1811. március 20. – első kézből származó beszámoló a szülés nehézségéről.
- Fondation Napoléon – Du village à la caserne – a sorsolás pontos menete, sorszámok, vizsgálat, mentességek és helyettesítés.
- Archives départementales de Seine-et-Marne – Benjamin Bernier és Antoine Lescalier 1813-as helyettesítési szerződése.