A Római Birodalom bukása

Miért kezdett hanyatlani Róma?

1. Gyenge vezetők

A Római Birodalom határait egyre több nép támadta, ami komoly katonai és politikai problémákat okozott. Gyakran előfordult, hogy egyszerre három oldalról is támadták őket. Ilyenkor a császár hadvezéreit küldte a veszélyeztetett területekre, de ez súlyos belső harcokhoz vezetett, és a császár hatalma meggyengült.
Kr. u. a 3. század első felében 8 császára is volt Rómának, mindannyian erőszakos halált haltak, vagy csatában hunytak el, vagy bérgyilkosok keze által. 
Az árulás és a lázadás gyakori volt a bizonytalan erők között, akik azt a jelöltet támogatták, aki a legtöbb hadizsákmányt biztosította számukra. A lila köpenyt, a császárok szimbólumát az kaparintotta meg, akinek a legerősebb katonai háttere volt. A helyzetet súlyosbította, hogy a birodalmat a ciprusi pestis sújtotta. Mindez odaági vezetett, hogy Kr. u. 476-ban egy germán király, Odoaker, végül elűzte a trónról a gyermek császárt, Romulus Augustulust. Ezt az időpontot tekintjük a Nyugatrómai Birodalom bukásának és az ókor végének. A keleti birodalomrész azonban meg tudta őrizni hatalmát, és Bizánci Birodalom néven tovább virágzott.

2. Pénzügyi gondok

A birodalom működtetése hatalmas költségekkel járt. A katonák fenntartása, az utak karbantartása és az épületek mind nagy kiadásokat jelentettek, ráadásul a rabszolga-utánpótlás is akadozott, nem volt, aki megművelje a földet. A nagybirtokosok már szegény szabadokat is alkalmaztak, bérlőként. 
Kr. u. a 3. századtól kezdve egyre több támadás érte a birodalom határait. A nagyobb támadások elhárítása érdekében hatalmas hadsereget kellett fenntartani, amihez viszont az adókat növelni kellett. Ez sok ember elégedetlenségét váltotta ki, különösen a szegényebb rétegek között. Emellett az infláció és a gazdasági válság tovább gyengítette a birodalmat. Az uralkodók pénzrontással igyekeztek még több pénzhez jutni. Az ezüstdénár minősége a 3. században tovább romlott, hogy a kereskedelem emiatt stagnált majd folyamatosan hanyatlott. Az infláció okozta pénzügyi bizonytalanság következtében csökkent az árutermelési kedv – a földműves igyekezett lehetőleg semmit nem vásárolni, s mindent egymaga otthon előállítani. A fényűző császárok uralmának végére ráadásul rendszerint üresen állt a kincstár, s az utódnak új bevételi források után kellett néznie. A birodalom kezdeti, fokozatos és intenzív területnövekedése idején ez nem okozott különösebb gondot, hiszen az újonnan meghódított területek földjeinek eladásaiból, illetve az adózók növekvő számából adódóan megfelelő pénzösszeg állt a császárok rendelkezésére. Azonban Traianus után már nem növekedett a birodalom területe, így ez a bevételi lehetőség sem volt már többé adott.

3. Barbár támadások

A Kr. u. 4. században a hunok elindítottak egy népmozgást Ázsia felől nyugati irányba. A hunok vereséget szenvedtek a kínaiaktól, majd maguk előtt tolva a gótokat  Európa felé vonultak. Az útjukba kerülő népek elmenekültek előlük. Akik elérték a Római Birodalom határait, vagy befogadást kértek, vagy az új hódítók alattvalói lettek. 
A hunok központja az Alföldön volt, a Duna és Tisza vidékén. A Keletrómai Birodalomtól hatalmas összegű adókat követeltek, például évi 350 kg aranyat, hogy elkerüljék a támadásaikat. Attila, a hunok legjelentősebb uralkodója, Róma faláig is eljutott. Halála után azonban a Hun Birodalom felbomlott.

A germán törzsekkel Róma megpróbált szövetséget kötni: le akarták őket telepíteni, és cserébe katonai szolgálatot vártak el tőlük. Egyes germán törzsek kereszténnyé is váltak, de nem mindegyik. A vandálok például 455-ben megostromolták és kifosztották Rómát. A letelepedett népek viszont eközben egyre nagyobb önállóságra tettek szert és gyakran fellázadtak a központi hatalom ellen. 

4. Kereszténység terjedése

A kereszténység lassan az államvallássá vált, miután Constantinus császár megszüntette a keresztényüldözéseket. Új császári palotát is építtetett, amelyet saját magáról Konstantinápolynak nevezett el. A birodalom keleti és nyugati része azonban ekkor már nagyon különbözött egymástól. Kelet virágzott, hatalmas városai és élénk kereskedelme volt, míg Nyugaton a barbár támadások és a belső válságok pusztították a római városokat. Kr. u. 394-ben Theodosius államvallássá emelte a kereszténységet.
Kr. u. 395-ben a birodalom hivatalosan is kettészakadt: Keletrómai és Nyugatrómai Birodalomra.

5. Külső támadások

A Kr. u. 5. században a Nyugatrómai Birodalom egyre több barbár támadásnak volt kitéve. 410-ben Alarik, a vizigót király kifosztotta Rómát, majd 455-ben a vandálok is hasonló sorsra juttatták a várost. Végül 476-ban a Nyugatrómai Birodalom végleg összeomlott, amikor Romulus Augustulust, az utolsó császárt, lemondatták. Ezzel hivatalosan véget ért az ókor és elkezdődött a középkor.

Videó: Összeomlás. Népvándorlás és a NYugatrómai Birodalom megszűnése
Összefoglalás