Gustav Klimt

🎨 Gustav Klimt – Az arany rosszfiú, aki milliókat csábított el egyetlen festménnyel

Gustav Klimt neve mára összeforrt a szecesszióval, az arany csillogásával és a női testek különleges, szimbolikus ábrázolásával. Művei ma világhírűek, de saját korában korántsem volt mindenki rajongója: festményei körül botrányok robbantak ki, a bécsi egyetemi freskói miatt még a parlament is foglalkozott vele.

Miközben A csók című képe ma a világ egyik legismertebb festménye, Klimt maga gyakran került szembe a hivatalos művészeti ízléssel – és nem mindig önszántából.

De hogyan lett egy aranyműves fiából a művészettörténet egyik legbotrányosabb és legünnepeltebb zsenije?

A szegénységből indult – Gustav Klimt gyerekkora

Gustav Klimt 1862. július 14-én született a Bécs környéki Baumgartenben, egy hétgyermekes család második fiaként. Édesapja, Ernst Klimt cseh származású aranyműves volt, aki díszítő munkákból próbálta eltartani a családot, édesanyja pedig tehetséges, de sikertelen előadóművészként a zenében remélte jövőjét. A család sokszor nehéz anyagi körülmények között élt, gyakran költöztek egyik bérházból a másikba, mindig olcsóbb lakhatást keresve.

A szűkös körülmények ellenére Klimt gyerekkora nem nélkülözte a kultúrát: az apa kézműves részletessége és az anya művészi érzékenysége egyaránt hatással voltak rá. A későbbi aranymotívumokban és dekoratív megoldásokban sokan látják az apai örökséget – de ez csak évekkel később válik igazán hangsúlyossá.

A fiatal Gustav tehetségére egy rajztanára figyelt fel, és javaslatára szülei beíratták a bécsi Iparművészeti Főiskolára (Kunstgewerbeschule des k.k. Österreichischen Museums für Kunst und Industrie). Ekkor mindössze 14 éves volt.

Klimt eleinte rajztanári pályára készült. Nem lázadt, nem reformált – legalábbis eleinte. Szorgalmasan másolta a klasszikus szobrokat, tanulmányrajzokat készített, és tökéletesen elsajátította az akadémikus stílus technikai alapjait. A mester másolása, a szabályok betartása és a szoborszerű alakábrázolás az első években még teljesen természetes volt számára.

Ebben az időszakban Klimtet mélyen lenyűgözte Hans Makart, a korszak egyik legnépszerűbb osztrák festője, aki a császári udvar kedvelt dekoratív festőjeként hatalmas hatással volt a fiatal művésznemzedékre. Klimt annyira rajongott Makartért, hogy a legenda szerint lefizette az inasát, csak hogy bejuthasson a műtermébe.

A főiskolán nem volt egyedül: hamarosan csatlakozott hozzá testvére, Ernst, és szoros barátságot kötött Franz Matsch nevű diáktársukkal. Hármasukból később egy komoly művészcsoport alakult ki – de ez már egy másik fejezet kezdete…

A „Művésztársaság” és a császári megrendelések

Klimt testvére, Ernst, valamint barátjuk, Franz Matsch társaságában már 1880-tól közösen dolgoztak különböző nagyszabású művészeti projekteken. A trió gyorsan hírnevet szerzett magának mint professzionális díszítőfestő-csapat, amely épületek belső tereit látta el látványos, akadémikus stílusú festményekkel.

Munkáik a Monarchia több városában is megjelentek:

• Karlovy Vary fürdőházának dekorációja,

• a rijekai városi színház,

• a bukaresti Nemzeti Színház,

• és a román királyi palota díszítőfestése is az ő nevükhöz fűződik.

Később ők készítették el a Hermes-villa, Erzsébet királyné nyári rezidenciájának mennyezeti festményeit is.

Klimték munkáira felfigyelt a bécsi udvari elit is: 1888-ban megbízást kaptak a Burgtheater lépcsőházának mennyezeti freskóira, majd nem sokkal később a Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) díszítőfestésére is. Ezek a munkák még teljesen az akadémikus ízlésnek megfelelően készültek – klasszikus témák, idealizált alakok, történelmi utalások.

Ugyanebben az évben, 1888-ban, Klimt megkapta Ferenc József császártól az Arany Érdemrendet, és ezzel hivatalosan is az elismert művészek közé lépett. Később a bécsi és a müncheni egyetem is tiszteletbeli tagjává választotta.

Ez volt Klimt pályájának klasszikus sikerszériája: az ifjú díszítőművész, aki tehetségével, pontosságával és alkalmazkodásával bejutott az osztrák császárság művészeti elitjébe.

De ahogy az lenni szokott: a fény mögött már gyülekeztek az árnyak.

🖤 Fordulópont – Gyász, lázadás és a botrányos freskók

1892-ben Gustav Klimt elveszítette két legfontosabb férfi szövetségesét: meghalt az édesapja, Ernst Klimt, és tragikusan fiatalon elhunyt a testvére, Ernst, aki egyben alkotótársa és közeli barátja is volt. Ez a kettős gyász mélyen megrázta, és olyan belső átalakulást indított el, ami a művészetében is hamar megmutatkozott.

Miközben korábban az akadémikus hagyományokat követte, most elkezdett kérdéseket feltenni: vajon valóban ez a művészet célja? Vajon az idealizált történelmi jelenetek és udvari díszletek mondanak bármit is az emberi lélekről, a vágyakról, a halandóságról?

🎓 Az egyetemi freskók – amikor a botrány berobbant

1894-ben a bécsi egyetem megbízta Klimtet, hogy készítsen három nagy falfestményt a díszterembe:

• Filozófia,

• Orvostudomány,

• Jogtudomány.

A megrendelés óriási megtiszteltetés volt – de az elkészült freskók (Klimt hatalmas olajvászon képeket készített) még nagyobb botrányt okoztak.

Klimt új stílusban alkotott: sötét tónusok, allegorikus, gyakran homályos jelentésű alakok, és meztelenség – sokak szerint sokkolóan nyílt formában. A központi szerepbe kerültek a halál, a fájdalom, a testi kiszolgáltatottság és az emberiség esendősége.

A Filozófia című festményen például lebegő testek jelennek meg az űrben, arctalanul, sodródva – mintha a gondolat is elveszne a semmiben.
Az Orvostudomány pedig különösen megrázó: egy spirálisan elhelyezett, gyötrődő embertestekből álló örvény jelenik meg, középen Hügieia alakjával, aki méltóságteljesen és szenvtelenül tekint ránk, karjai között kígyók tekeregnek. Nem gyógyít – csak jelen van.

A festmények miatt óvást nyújtottak be az egyetemi tanácsban, majd a parlament is foglalkozott az üggyel. A támadások végül odáig fajultak, hogy 1904-ben Klimt visszavonta a megbízatást, és visszafizette a kapott összeget. A freskókat magángyűjtők vásárolták meg, ám a második világháború idején, 1945-ben a visszavonuló SS felgyújtotta a kastélyt, ahol őrizték őket – így ma már csak néhány vázlatlap és fénykép emlékeztet rájuk.

Szecesszió – a lázadás neve

1897-ben Klimt és több haladó szellemű művész kilépett az akadémiai festők szövetségéből, és megalapították a Vereinigung Bildender Künstler Österreichs – Secession nevű társaságot, ismertebb nevén: a Bécsi Szecessziót.

Klimt lett az első elnöke.

A Szecesszió célja az volt, hogy teret adjon az új gondolatoknak, formáknak és stílusoknak – és fellépjen az állami megrendelések által bebetonozott művészeti irányzatok ellen. A fiatal művészek kiállítási lehetőséget kaptak, a külföldi (főleg francia és angol) művészet pedig végre eljutott Bécsbe.

Klimt ezzel végleg hátat fordított az akadémikus festészetnek, és elindult saját, egyre szimbolikusabb, dekoratívabb és merészebb művészi útján – amelyet egyre inkább aranyba öntött.

Aranykorszak – A művészet, a szerelem és a fríz

A Bécsi Szecesszió megalakulása után Klimt teljes szabadságot nyert – végre nem kellett megfelelnie az akadémikus elvárásoknak, és úgy festhetett, ahogyan akart: allegorikusan, érzékien, akár provokatívan.

🎶 A Beethoven-fríz és a művészet megváltó ereje

1902-ben Gustav Klimt valami egészen különlegeset festett: egy hatalmas, 24 méter hosszú képet, ami nemcsak látszik, hanem szinte hallatszik is. Ez lett a híres Beethoven-fríz, ami Beethoven IX. szimfóniájához, pontosabban az utolsó, Örömódás tételhez készült.

A kép nem csak simán illusztrál valamit – olyan, mintha a festészet és a zene összeolvadna benne. Ahogy Beethoven a zenében fokozta a hangulatot, Klimt is egyre erősebb színekkel, díszítésekkel, ritmusos alakokkal dolgozott. Van, hogy csendes a kép, van, hogy szinte „felrobban”.
Olyan ez, mintha a szemeddel hallgatnád a zenét.

Mi történik a frízen?

A történet elég erőteljes:

• Az emberiség szenved, és egy hőst hív segítségül, hogy kivezesse őket a fájdalomból.

• Jönnek az ellenségek: Gorgók, Tüphón, bujaság, félelem, aggodalom – minden, amitől félünk.

• De végül a megváltás nem karddal jön – hanem a költészeten és a szerelem ölelésén keresztül.

És a végén ott a boldogság, amit a művészet, a szerelem és az összefogás hoz el. Pont, mint Beethoven zenéjében az Örömóda: „Minden ember testvér lészen”.

De miért olyan különleges ez a kép?

• Klimt tükördarabokat, csillogó üvegékszereket, gyöngyöket és aranyat is használt benne.

• Nem csak ecsettel festett – hanem szinte díszített.

• A szereplők ritmusosan ismétlődnek, mintha egy partitúrát néznél – zene helyett formákban.

A látogatók, akik 1902-ben végigsétáltak a kiállításon, úgy érezhették magukat, mintha nem csak nézők, hanem egy különleges, „művészi szertartás” résztvevői lennének. Ez volt a cél.

A nő mint világ – Klimt múzsái és Emilie Flöge

Ha van valami, ami Klimt életművének központi témája, az nem más, mint a nő.

Nem a klasszikus értelemben vett modell, nem is mindig konkrét személy – hanem szimbólum. A vágyé, a szépségé, az erőé, a titoké. Klimt a nőket istennőként, szeretőként, múzsaként vagy akár sorsként ábrázolta. A férfiak? Szinte láthatatlanok a képein – ha egyáltalán feltűnnek, sokszor háttal, elrejtve, vagy csak részleteikben.

Ez különösen igaz leghíresebb képére, A csókra (1907–1908): egy férfi és egy nő aranypalástba burkolva, virágos mezőn. A nő arcát látjuk, a férfiét nem. Az egész jelenet inkább róla szól – az ölelésről, az átadásról, a boldogságról.

Emilie Flöge – csak barátság, vagy több?

Klimt életének egyik legfontosabb nőalakja Emilie Flöge volt. Egy bécsi divattervező, aki nemcsak stílusában, de gondolkodásában is modern, független nő volt – olyasvalaki, aki kilépett a 19. századi elvárásokból. Klimt és Emilie évtizedekig szoros kapcsolatban álltak. Együtt nyaraltak, leveleztek, alkottak.

Klimt segített a Flöge nővérek divatházának vizuális tervezésében is: textilminták, enteriőrök, bemutatóterem-dekoráció – művész és divattervező együtt dolgoztak egy új női stílus megteremtésén.

Bár soha nem házasodtak össze, sokan úgy gondolják, Emilie volt Klimt élete szerelme. Halála előtt állítólag azt mondta: „Küldjetek Emiliért.”

Klimt magánélete – ahogy ő (nem) beszélt róla

Gustav Klimt soha nem nősült meg, de ez nem jelenti azt, hogy zárkózott lett volna. Élete során több gyermeke is született, a becslések 3 és akár 14 között mozognak – sőt, egyes életrajzok 20–40 közötti gyerekszámot is említenek. Klimt azonban nagyon ritkán beszélt nyilvánosan a magánéletéről, és igyekezett megőrizni a privát szférát.

Festményei viszont beszéltek helyette. Egy-egy női alakban szenvedély, vágy, félelem, erő és törékenység is megjelenik – gyakran egy képen belül.

Az utolsó évek

A 20. század elején Gustav Klimt még mindig a csúcson volt. Kiállítások egész sora követte egymást: Velence, München, Budapest, Róma – és mindenhol nagy sikert aratott. 1911-ben a „Élet és halál” című festménye díjat nyert a római világkiállításon, ami újabb nemzetközi elismerést jelentett.

De a világ körülötte egyre bizonytalanabbá vált.

Az első világháború, ahogy ő megélte

Az I. világháború (1914–1918) mindent megváltoztatott. Klimt ekkor már nem volt fiatal, és nem vett részt közvetlenül a háborúban, de a káosz, a szegénység és a félelem őt is utolérte. Egyre kevesebb megrendelést kapott, és új stílusának kísérletei félbemaradtak.

A festményei is elkezdtek letisztulni – kevesebb arany, kevesebb díszítés, több természet, több csend.

🖼️ A befejezetlen festmények és a vége

1918 januárjában Gustav Klimtet agyvérzés érte. A jobb oldala lebénult, és soha többé nem tudott festeni. Néhány héttel később spanyolnáthát kapott – ugyanazt a betegséget, ami akkoriban emberek millióit érintette világszerte.

1918. február 6-án halt meg, 55 évesen.

Amikor meghalt, több festménye félkészen maradt a műtermében – köztük olyanok, amik ma is tanulmányozhatóak, vázlatos formában.