A lovagok élete

Kik voltak a lovagok?

A lovagság a középkorhoz kötődik, a lovagok kora mintegy 500 évig, 1000-től 1500-ig tartott.
Ez alatt a haditechnika, várépítés, páncélzat, ruházat és életmód sok tekintetben fejlődött.

A páncélos lovasok a XI. században tűntek fel, amikor Európában egyre több földet kezdtek megművelni, például erdők kivágásával és mocsarak lecsapolásával. A várak és a hozzájuk tartozó birtokok védelmére jól felszerelt lovas katonákra volt szükség, de ez a felszerelés nagyon drága volt. Csak a gazdagok – azok, akiknek sok földjük és pénzük volt – engedhették meg maguknak. A lovagok hűséges szolgálatukért cserébe néha nemesi rangot is kaptak a királyuktól, így egyre fontosabb emberekké válhattak.

Születés a várkastélyban

Amikor egy lovagi családban fiú született, hatalmas volt az öröm, de ez nem jelenti azt, hogy a lányokat kevésbé szerették volna. A szülés idején a szobába férfi nem léphetett be, a szülésnél egy bába segített az anyának. Később viszont a gyerekkel orvosok is foglalkoztak, és az első gyerekgyógyászati könyvet például egy Aldebrandino di Siena nevű tudós írta 1256-ban.

Az újszülöttet a születése után erősen bepólyázták, a fejét is bekötötték, hogy megelőzzék a púposságot vagy a sánta lábakat – akkoriban így gondoskodtak arról, hogy a gyerek egészséges legyen.

Névadás

A középkori francia fiúnevek gyakran harcos jelentésű, germán eredetű nevek voltak, mint például Guillaume (jelentése: akarat és sisak), Roger (jelentése: dicső lándzsa), vagy Clovis (jelentése: fényes harcos). A lányok keresztény neveket kaptak, mint Mária vagy Margit, aki a szülés védőszentje volt. A kereszteléskor a gyereket egy védőszent oltalmába ajánlották, aki megvédte őt a betegségektől és minden bajtól. Sajnos tíz gyerek közül átlagosan három nem élte meg az első születésnapját, és további három halt meg, mielőtt felnőtté vált volna.

Származás

Ebben az időben a gyerekek ritkán ismerték a nagyszüleiket, hiszen az emberek átlagosan sokkal rövidebb ideig éltek. A nagybácsik vagy nagynénik mesélték el nekik az őseik történeteit, vagy a család tulajdonában lévő kéziratokból olvashattak róluk. Így ismerkedtek meg azzal, honnan is származnak, és milyen hősies tetteket vittek véghez az őseik.

Mindennapi élet

A középkori társadalomban – kivéve a remetéket, akik teljesen Istennek szentelték az életüket – senki sem élt egyedül. Az emberek mindig valamilyen csoporthoz tartoztak: lehetett ez egy kolostor vallási közössége, egy lovagsereg vagy egy várúri háznép. Egy várúr a várában nagy számú személyzetet alkalmazott, és minél többen voltak, annál magasabb volt az ő társadalmi rangja.

A várúr közvetlen közelében élt a felesége és a gyermekei, valamint néha néhány törvénytelen gyermeke is, akiket gyakran a többi gyermekkel együtt neveltek. A várban gyakran unokaöccseit és unokafivéreit is fogadta, akik ott tanulták meg a fegyverforgatás tudományát. Emellett ott élhetett megrokkant nagybácsija vagy egy özvegy rokona is, aki nem akart kolostorba vonulni, így a gyermekek nevelője lett.

A káplán gondoskodott a vallási életükről, míg a birtokok ügyeit az ispán intézte. Mellettük ott voltak a kastély szolgái és személyzete: szobainasok, udvarmesterek, főszakácsok, asztalnokok és mások.
Voltak olyan állandó vendégek is, mint a katonák, akik őrködtek és fenntartották a rendet. A várúr a vár védelmére lovagokat is szolgálatába fogadott, akik gyakran bejáratosak lettek a kastélyba, és néha még a várúr lányát is feleségül vehették.

A várúr körül sürgölődő háznép létszáma általában elérte a kétszáz főt, de egy nagyobb úr esetében ennél is több lehetett. Amikor a várúr másik kastélyba költözött, a háznép nagy részét magával vitte, hogy ott is megfelelő körülmények között élhessenek

Brigitte Coppin: A lovagok élete című könyv alapján