Emmanuel Joseph Sieyès

Egy botcsinálta abbé

Emmanuel Joseph Sieyès egy szerény polgárcsaládban látta meg a napvilágot 1748. május 3-án, egy helyi adószedő, Honorè Sieyès ötödik gyermekeként. Eredetileg katonai pályára készült, de apja egyházi pályára irányotta. 
1772-ben, pappá szentelése után barátai segítségével titkári állást kap Trégiuer érseke mellett, majd kanonokká, később pedig püspöki helynökké nevezik ki. 

Filozófiai érdeklődése hatására a szabadkőműves mozgalom tagja lesz, és szoros kapcsolatot tart fent liberális körökkel.  

1788-ban az orléans-i tartományi gyűlésben a papság képviselője lesz. Még ugyanebben az évben két politikai röpirattal is felhívja magára a figyelmet. Az egyik: Nézetek a végrehajtás eszközeiről, melyekkel Franciaország képviselői rendelkezhetnek 1789-ben, a másik Tanulmány a kiváltságokról.
A röpiratok hatására országszerte felfigyelnek rá. 

Mi a harmadik rend?

Sieyès nem titkolja megvetését a nemesség és annak kiváltságos helyzete iránt. 1789. januárjában ezt a lesújtó véleményét önti tömör formába a Mi a harmadik rend? című röpiratában. 
„Mi a harmadik rend?
MINDEN.
Mi volt eddig a politikai életben?
SEMMI.
Mit kíván?
HOGY LEGYEN VALAMI”, majd leplezetlen gyűlölettel értekezik a nemességről, amely szerinte káros, haszontalan, élősködő kaszt és „nyilvánvalóan idegen a nemzettől semittevése miatt.”
A papi rend szerinte nem önálló rend, mivel csak egy egyszerű, sajátságos foglalkozás – így a harmadik rend része kell hogy legyen. 

A röpirat hatására azonnal hőssé válik a harmadik rend szemében és felkérik, hogy jelöltesse magát az egyik párizsi kerületből a rendi gyűlésbe. 

Az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjaként

A forradalom ezután következő napjaiban Sieyès abbé a harmadik rend egyik hangadója.
Központi szerepet játszik abban, hogy 1789. június 17-én kimondják: a harmadik rend képviselőit a francia lakosság választja meg közvetlen szavazással, szemben az első két rend által delegált tagokkal, emiatt ők fejezik ki egyedül a nemzet akaratát. A gyűlés ezért jogosult arra, hogy a Nemzetgyűlés nevet viselje. Ezt a nevet július 9-én megváltoztatják Alkotmányozó Nemzetgyűlésre. 
A király -Sieyès abbé szerint – legyen egy a nemzettel, hiszen ez az ő óhaja is. Az emberi és polgári jogok nyilatkozata, melyet a király is elfogadott, egyenlővé tette a polgárokat, emiatt minden polgárnak egy szavazata lehet. A király is szavazhat egy képviselőre és nem lehet vétójoga, hiszen akkor felborulna az egyenlőség. 

1789. augusztus 4-én a rendi gyűlés küldöttei megszavazzák a kiváltságok eltörlését. Sieyès határozottan kiáll amellett, hogy a papság kapjon kárpótlást az eltörölt tized helyett, de ezt végül nem sikerül elérnie. Keserűséggel jegyzi meg:
„Szabadok akarnak lenni, de nem tudnak megmaradni igazságosnak.”

A Nemzeti Konventben

Bár kisebb-nagyobb tisztséget elvállal, fokozatosan visszahúzódik a háttérbe. A Nemzeti Konvent tagjaként a mocsarat támogatja (ez egy politikai csoportosulás, főleg a liberális, köztársaságpárti polgárok érdekeit védik), részt vesz a girondiak alkotmánytervének kidolgozásában.
1793-ban azonban a király halálára szavaz, a jakobinus terror alatt pedig nyilvánosan megtagadja a hitét. 

Direktórium alatt

Sieyès aktív szerepet tölt be a Direktórium alkotmányának kidolgozásában, emiatt 1797-ben jakobinus terroristák merényletet kísérelnek meg ellene.
Azért, hogy elhárítsa a Poroszország felől érkező fenyegetést, 1798-ban porosz követnek nevezik ki. 
Ekkoriban már egy erős, egyszemélyi vezetőben kezd el gondolkozni, aki védelmet nyújthat Franciaországnak a szélsőségekkel szemben. Napóleonban látja meg a lehetőséget.
1799-ben kulcsszerepet vállal abban, hogy Napóleon megkaphassa a hatalmat. 
1799-es alkotmány értelmében a szenátus elnöke lesz, részt vesz a konzulátus alkotmányának kidolgozásában is. Ő lesz a második tag a háromtagú konzuli testületben, de hamarosan háttérbe szorul, mert nem ért egyet Napóleon további hatalomkoncentráló törekvéseivel.

Élete vége

Napóleon 1815-ös visszatérése után kinevezik a Felsőház elnökévé. 1816-ban Brüsszelbe menekül a második restauráció elől. 
1830-ban tér csak vissza Párizsba, ahol 1836-ban, 88 évesen meghal.