Fedezd fel a nap történelmi pillanatait
Ismerd meg a csokoládé több ezer éves történetét
Ma, július 7-én, a csokoládé világnapján tökéletes alkalom nyílik arra, hogy felfedezd, hogyan vált ez az isteni ital a világ egyik legkedveltebb édességévé.
A csokoládé története
A csokoládé alapanyaga a kakaóbab, ez a kis barna mag a kakaófa terméséből származik. A kakaófa eredetileg az Amazonas esőerdőiben honos, ahonnan később elterjedt Közép-Amerikán át egészen Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékéig.
Az ott élő népek – köztük a maják és az aztékok – nemcsak élvezték a kakaó ízét, hanem egyenesen az istenek ajándékának tartották. A kakaó annyira értékes volt számukra, hogy fizetőeszközként használták, sőt, gyógyító hatást is tulajdonítottak neki.
A kakaóból különféle italokat készítettek: nemcsak forró, fűszeres csokoládét ittak, hanem erjesztett, enyhén alkoholos változatokat is, amelyekhez a kakaóbabokat körülvevő édes pépet használták fel.
Csoki a maja kultúrában
A kutatások szerint a maják már i. e. 600 körül fogyasztottak csokoládét különféle hivatalos eseményeken – vallási szertartásokon, rítusokon és esküvőkön is. Emellett gyógyászati célokra is használták.
A kakaóbabokat, valamint a csokoládé elkészítéséhez és felszolgálásához használt edényeket és eszközöket nemcsak mindennapi használatra, hanem ajándékként és adófizetésként is alkalmazták.
Nem teljesen világos, hogy a köznép is fogyaszthatott-e csokoládét. Egyes kutatók szerint élénkítő hatása miatt nem tartották megfelelőnek nők és gyermekek számára, így valószínűleg elsősorban férfiak élvezhették.
Kr. e. 400-tól a kakaóbab már fizetőeszközként is funkcionált. Bár megpróbálták termesztését a Yucatán-félszigeten, a kakaót többnyire importálták más területekről.
Forrás: Wikipedia
Hogyan készült a csoki a majáknál?
A maják valódi mesterei voltak a csokoládékészítésnek. Először a kakaóbabokat erjesztették, majd megszárították és megpörkölték. Ezután eltávolították a héjukat, a belső részt pedig kővel összetörték, amiből sűrű, illatos pép keletkezett. Ezt a masszát vízzel és különféle hozzávalókkal – például vaníliával vagy más fűszerekkel – keverték össze.
A keverék felmelegítésekor a kakaóvaj, vagyis a zsíros rész, a tetejére úszott, amit gondosan lekanalaztak. Ezután következett a leglátványosabb rész: a csokoládéitalt habosították – vagy egy habverőhöz hasonló eszközzel felverték, vagy magasról öntötték át egyik edényből a másikba, hogy szép, barna hab képződjön a tetején.
A hab színe, illata és buborékai alapján ítélték meg, milyen jó minőségű az ital – számukra ez legalább olyan fontos volt, mint maga az íz.
A csokoládé annyira értékesnek számított, hogy még saját istene is volt: Ek Chuach, a kakaó és a csokoládé patrónusa.
Forrás: Wikipedia
Hogyan hódította meg a világot a csokoládé?
A Maja Birodalom bukása után a kakaótermő területek birtoklásáért gyakran törtek ki háborúk – a toltékok és más népek között komoly harc folyt az értékes növény feletti uralomért.
A csokoládé az aztékok egyik legkedveltebb italává vált. Bár kedvelték az erjesztett, alkoholos italokat is, a részegséget elítélték, ezért a csokoládét inkább ünnepi, előkelő luxusitalként fogyasztották. Ugyanakkor úgy tartották, hogy túl sok csokoládé fogyasztása elpuhítja az embert – sőt, néhányan azt hitték, hogy hallucinációkat is okozhat.
Ezért csokoládét csak a társadalom felsőbb rétegei ihattak: uralkodók, nemesek, kereskedők és a katonai elit. A köznép ritkán jutott hozzá. A katonák számára külön csokoládékorongokat, tallérokat készítettek, amiket magukkal vihettek útra, mert serkentő hatásúnak tartották. Egyes források szerint még az áldozatokat is megitatták vele kivégzés előtt.
Gyógyító erejében is hittek: alkalmazták köhögés, gyomorpanaszok és láz enyhítésére is.
Mivel az azték főváros, Tenochtitlán éghajlata nem volt kedvező a kakaófák termesztéséhez, a kakaót a délebbre fekvő Soconusco régióból importálták. Ezt a vidéket kifejezetten a kakaó miatt hódították meg, és az ott élő népek kakaóbabban fizették az adót. Akkoriban ebben a régióban nagyjából másfél millió kakaófa lehetett.
Az aztékok is szívesen fűszerezték a csokoládéitalt: szárított vagy őrölt chilivel, mézzel, vaníliával, sőt virágokkal is. A ma ismert fahéjas változat viszont már a spanyol hódítók befolyásának köszönhető – bár sokan tévesen azt hiszik, hogy ez is az ősi recept része volt.
A kakaóbab mint pénz
A spanyol hódítók meglepve tapasztalták, hogy a kakaóbabnak az aztékoknál valódi pénzértéke volt. Szinte mindent lehetett vele vásárolni:
-
egy nyúl körülbelül 30 babba került,
-
egy paradicsomot már 1 kakaóbabért meg lehetett venni,
-
100 babért pedig akár egy pulykát is vihettek haza.
Az uralkodói raktárakban hatalmas készleteket halmoztak fel ebből az értékes „valutából”.
Ahogy az igazi pénznél, itt is megjelentek a hamisítók: egyesek amaránttésztából, viaszból vagy akár avokádómagból készítettek hamis kakaóbabokat..
A csokoládé megjelenése Európában
Első találkozás a kakaóbabbal
1502. augusztus 15-én, Kolumbusz Kristóf negyedik útján a Honduraszi-öböl egyik szigeténél egy maja kereskedő kenuját állította meg a legénység. Miközben leltárt készítettek a hajón szállított árukról, felfigyeltek a kakaóbabokra – na, nem azért, mert tudták, mik azok, hanem mert látták, milyen pánikszerűen próbálják összeszedni a legénység tagjai a véletlenül kiszóródott babokat. A kakaó tehát értékes volt, de az európaiak ekkor még semmit sem tudtak a csokoládéról.
Valószínűleg Hernán Cortés volt az első európai, aki csokoládéitalt látott: 1520 körül Moctezuma udvarában figyelte meg, hogyan isszák a nemesek az értékes barna italt.
A kakaó meghódítja az Újvilágot… rabszolgamunkával
1524-től kezdve a spanyolok teljes ellenőrzés alá vonták Közép-Mexikót, és az őslakos lakosságot tömegesen kényszerítették munkára. A kakaó iránti kereslet folyamatosan nőtt, de közben az őslakosok száma drasztikusan lecsökkent – ezzel együtt pedig a kakaótermesztés is visszaesett.
Hogy fenntartsák a termelést, a spanyolok új ültetvényeket létesítettek Ecuador és Venezuela partvidékén. Ezeken a területeken már főként Afrikából elhurcolt rabszolgák dolgoztak.
Bár az itt termesztett kakaó bőséges termést adott, ízben nem érte el a közép-amerikai fajták szintjét: kesernyésebb, szárazabb és kevésbé aromás volt.
A spanyol ízléshez igazítva
Amikor a spanyolok először megkóstolták az aztékok kakaóitalát, nem voltak tőle elragadtatva. Különösen a tetején képződő sűrű habot találták visszataszítónak. Ennek ellenére sok férfi hamar rászokott az italra – többnyire azték nőktől tanulták el a készítését, akik feleségként vagy ágyasként kerültek melléjük.
Ahogy egyre több spanyol nő érkezett és telepedett le az Újvilágban, az őslakos asszonyok szerepe átalakult. Többségük már háztartási cselédként dolgozott tovább, de a csokoládékészítés hagyománya továbbra is az ő kezükben maradt.
Azok a spanyol származású, kevert származású (casta) vagy afro-guatemalai nők, akik nem engedhették meg maguknak, hogy szolgálót tartsanak, a szomszédos őslakos asszonyoktól lesték el a csokoládé elkészítésének fortélyait – így öröklődött generációkon át a kakaóval kapcsolatos tudás.
A spanyolok azonban a kakaóitalt a saját ízlésükre formálták: megmelegítették, megédesítették cukorral, és saját fűszereiket is hozzáadták. A hagyományos, magasról öntögetős habosítás helyett fából készült habverőt kezdtek használni.
A csokoládé hódító útja Európában
Bár sokáig Hernán Cortés nevéhez kötötték a kakaóbab Európába hozatalát, valójában nincs biztos bizonyíték arra, hogy valóban ő lett volna az első. A legkorábbi hiteles forrás szerint 1544-ben érkeztek maja nemesek a spanyol királyi udvarba – dominikánus szerzetesek kíséretében. Ők hozták magukkal a csokoládét, amelyet ekkor még gyógyszerként mutattak be az udvarban.
Az első hivatalos kakaószállítmány csak 1585-ben futott be Spanyolországba.
A 16. században a spanyolok különösen élénken érdeklődtek az Újvilágból származó növények és gyógymódok iránt. Az olyan orvosok, mint Francisco Hernández – II. Fülöp udvari orvosa – afrodiziákumnak és sokoldalú gyógyírnak tartották a csokoládét. Úgy hitték, segít az emésztésben, enyhíti a köhögést, csökkenti a lázat, sőt „egyéb bajokra is” hatásos lehet… 🧐
A csokoládé egyre népszerűbb lett: a 17. századra Madrid raktáraiban már 300 tonna kakaót tároltak.
Spanyolországból először Portugáliába, majd Itáliába jutott el a csokoládé. Innen indult hódító útjára Európa-szerte – bár a vallásháborúk és a politikai káosz időnként hátráltatták a terjedését, a misszionáriusok és az előkelő elit gondoskodott róla, hogy a csokoládé mindenhol ismertté váljon.
A csokoládé dilemmája: étel vagy ital?
A 17. századra a csokoládé igazi divatital lett az arisztokrácia körében. Drága luxuscikknek számított, hiszen a szállítási költségek és a vámok miatt csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak.
Idővel azonban nemcsak az íze, hanem a mibenléte is vitákat szült: vajon ételnek vagy italnak számít? Ez a kérdés nem csupán elméleti volt – a böjti szabályok miatt komoly jelentősége volt. Ha ételnek minősítették, tilos volt böjt idején fogyasztani. Ha viszont italnak számított, megengedett volt.
A kérdésben még a pápák is állást foglaltak: V. Piusz, VII. Kelemen és XIV. Benedek is úgy vélték, a csokoládé italnak számít, így böjt idején is szabad fogyasztani. Ennek ellenére a vita még sokáig folytatódott az egyházi és világi körökben egyaránt.
A francia csokoládékultúra születése
Nem tudjuk pontosan, mikor jelent meg Franciaországban a csokoládé, de a korai források szerint eleinte gyógyszerként használták – innen indult el az a fejlődés, amely végül a híres francia csokoládékultúrához vezetett.
A franciák újításokat is bevezettek: ők találták fel az ezüst csokoládéskannát, amellyel egyszerre tudták felverni és melegen tartani az italt. Az 1670-es évekre a csokoládé már a francia nemesasszonyok kedvenc itala lett, még akkor is, ha az orvostudomány képviselői között továbbra is heves viták zajlottak annak egészségügyi hatásairól.
Később tovább finomították a feldolgozást is: fűtött asztalokat vezettek be a csokoládék készítéséhez, megkönnyítve ezzel az előállítást. Végül 1760-ban megszületett Franciaország első csokoládégyára is: a Lombart Csokoládéüzem.
Anglia és a csokoládé – egy új ital a kávé mellett
A csokoládé nagyjából 1657-ben érkezett meg Angliába, körülbelül ugyanabban az időben, mint a kávé. Kezdetben sokan gyanakvással fogadták – főként egészségügyi aggályokat hangoztattak az új ital kapcsán.
Miután a britek 1655-ben elfoglalták Jamaicát, az angol csokoládé egyik fő alapanyaga a karibi térségből származó kakaó lett.
Angliában a csokoládét egyszerűen a kávéházakban szolgálták fel – bárki megkóstolhatta, aki ki tudta fizetni. A 17. század végére a csokoládé még a brit haditengerészet ellátmányában is helyet kapott: kötelező fejadaggá vált!
Spanyolország: jezsuiták, csokoládé és száműzetés
Spanyolországban a jezsuita szerzetesek kulcsszerepet játszottak abban, hogy a csokoládé elterjedjen és népszerűvé váljon. Egészen 1767-ig tartott a befolyásuk, amikor III. Károly király száműzte a rendet – ezzel a csokoládéhoz fűződő kapcsolatuk is megszakadt.
A 18. században a spanyol felső- és középosztály számára a csokoládé reggeli ital volt, illetve vacsora után is szívesen fogyasztották – jellemzően hideg vízzel kísérve.
A városokban külön céhek alakultak a csokoládé darálására, és akadtak olyan receptek is, amelyek tojássárgáját is tartalmaztak, hogy selymesebb, gazdagabb legyen az ital állaga.
A csokoládé ipari forradalma – amikor a luxus mindennapivá vált
A csokoládé történetének egyik legnagyobb fordulópontja 1828-ban következett be: ekkor a holland Coenraad Johannes van Houten szabadalmaztatta azt az eljárást, amellyel a kakaóbabból ki lehetett vonni a zsíros kakaóvajat. Ennek köszönhetően megszületett a holland kakaópor – könnyen kezelhető, olcsó és tökéletesen alkalmas tömeggyártásra.
Ez a technikai újítás forradalmasította a csokoládéfogyasztást: az addig luxusnak számító ital mostantól szélesebb rétegekhez is eljuthatott. A csokoládé már nemcsak a kiváltságosok kedvence volt, hanem a mindennapok édessége lett.
Innen pedig már csak egy lépés volt a csokitábla, a bonbon, a forró csoki – és minden más finomság, amit ma is ismerünk és szeretünk.
Tudtad, hogy…? 🍫
– A csokoládé világnapját július 7-én ünnepeljük – mert (bár nem bizonyított), úgy tartják, ezen a napon, 1550-ben jelent meg először Európában.
– A fekete csokoládé több antioxidánst tartalmaz, mint bármely más élelmiszer.
– Egyetlen kakaófa évente akár 300 tábla csokoládéra elegendő babot is teremhet.
– A világ legnagyobb csokitáblája több mint 5400 kg-ot nyomott – és Olaszországban készült.
– A svájciak vezetik a világranglistát csokifogyasztásban: évente átlagosan 11 kg-ot esznek fejenként!
– A spanyol királyi udvarban a csokoládét gyakran gyógyszerként is használták.
– A jezsuiták voltak az elsők között, akik Európában terjesztették a csokoládét – egészen addig, amíg III. Károly száműzte őket.
🎉 Csatlakozz az ünnepléshez!
Süsd meg a kedvenc csokis sütidet, kóstolj meg pár új bonbont – vagy csak dőlj hátra, és kortyolj el egy csészével a kedvenc forró csokidból. Július 7. a tökéletes alkalom arra, hogy megemlékezzünk erről a lenyűgöző kulturális örökségről, amely az ősi közép-amerikai szertartásoktól egészen a modern desszertkultúrákig ível. ❤️
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legújabb történelmi bejegyzéseinkről és érdekességeinkről! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a friss tartalmakról és izgalmas történetekről.