1762. július 9-én II. Katalin egyetlen nap alatt vette át a hatalmat férjétől, III. Pétertől.
A palotaforradalom, nemcsak egy házasság végét, hanem egy új korszak kezdetét is jelentette Oroszország történetében.
Mi történt valójában? Államcsíny vagy jogos uralkodói lépés?

1762. július 9-én egyetlen nap leforgása alatt dőlt meg egy uralkodó, III. Péter hatalma,  és született meg egy új korszak Oroszország történetében. II. Katalin, a Németországból származó nagyhercegné, átvette a hatalmat – nem örökléssel, nem választással, hanem egy gyorsan és határozottan végrehajtott palotaforradalommal.

Mi vezetett odáig, hogy egy fiatal nő a birodalom élére kerüljön egy katonai puccs révén?
Miért veszítette el ilyen gyorsan a nép és az elit bizalmát III. Péter?
És hogyan alakította át Katalin a személyes ambíciót történelmi legitimitássá?

Ez a cikk II. Katalin hatalomátvételének történetét mutatja be – nem a mítoszok, nem a romantikus legendák, hanem a valós politikai játszmák és döntések tükrében. Fedezd fel azt a napot, amikor nemcsak egy trón, hanem egy egész birodalom sorsa változott meg örökre.

Forrás: Wikimedia

Egy gondosan szőtt terv: útban az orosz trón felé

Amikor 14 éves lett, anyja révén egy rendkívüli lehetőség körvonalazódott: Erzsébet cárnő, az orosz trón örököse számára feleséget keresett. A kiszemelt trónörökös nem más volt, mint Karl Peter Ulrich, Holstein-Gottorp hercege, aki I. Péter cár unokája révén szintén jogosult volt az orosz trónra. Sophie családi kapcsolatai – és édesanyja ambíciói – így Oroszország felé irányították őt.

Az utazás Oroszországba nem volt könnyű: hosszú, jeges, fájdalmas út, amely során Sophie lába annyira feldagadt, hogy járni is alig tudott. De a fogadtatás váratlanul ünnepélyes volt – a kis német hercegnőt Erzsébet cárnő kitüntetett figyelemmel fogadta, míg édesanyja háttérbe szorult. Ez volt az első pillanat, amikor Sophie érezte: talán többre hivatott, mint díszes menyasszonynak lenni.

Megszületett Katalin: új név, új vallás, új szerep

Moszkvában az ifjú hercegnőt az ortodox hitre keresztelték, és felvette az új nevét: Jekatyerina Alekszejevna, azaz Katalin. A beilleszkedés nemcsak vallási kérdés volt – megtanult oroszul, és tudatosan építette ki a kapcsolatokat a cári udvarban. Ezzel párhuzamosan egyre jobban eltávolodott vőlegényétől, Pétertől, aki gyermeteg viselkedésével, Holstein iránti ragaszkodásával és visszatetsző szokásaival gyorsan elveszítette környezete támogatását.

Katalin az udvarban: elhidegülés, olvasás, túlélés

Katalin házassága

A házasság, amelytől politikai stabilitást és dinasztikus jövőt vártak, már a kezdetektől súrlódásokkal volt teli. Péter, Katalin jegyese, majd férje, hamar elidegenítette magát az orosz udvartól és saját feleségétől is. Tartózkodó, különc természetű volt, gyermeki szokásait pedig felnőttként sem nőtte ki. Szenvedélyesen rajongott az ólomkatonákért, katonai gyakorlatozást imitált szobájában, miközben kutyák egész falkáját tartotta bent, és durva tréfákkal szórakoztatta magát.

Egy súlyos betegség – a himlő – arca torzulását is okozta, ami csak tovább mélyítette a felesége és közte húzódó távolságot. Bár Katalin kezdetben barátsággal és türelemmel próbált közeledni, a különbségek hamar áthidalhatatlanná váltak. A kapcsolatból lassan érzelmi elszigeteltség lett, majd fokozatosan bizalmatlanság is.

Egyedül a könyvekkel – intellektus és belső fejlődés

Katalin azonban nem zárkózott be teljesen. Az udvari intrikák helyett a könyvek felé fordult. Szenvedélyesen olvasott – különösen a francia felvilágosodás gondolkodóit, mint Voltaire, Montesquieu vagy Diderot. Ez nemcsak menekülés volt a mindennapok elől, hanem egyfajta belső politikai és filozófiai építkezés is, amely későbbi uralkodói szemléletét alapjaiban formálta.

Forrás: Fjodor Rokotov festménye I. Pálról, 1761-ből

Az orosz udvar, amely addig csak kényszerűen tűrte Péter különcségeit, most szembesült azzal, hogy a birodalom élére egy éretlen, önmagát inkább német fejedelemként, mint orosz uralkodóként látó férfi került. Már az első hónapokban világossá vált, hogy Péter nem kívánja folytatni I. Péter nagy reformjait, és nem is igyekszik alkalmazkodni az orosz valósághoz.

Intézkedései: merészek és veszélyesek

Néhány rendelete kifejezetten korszerű volt. Péter:

• eltörölte a nemesek kötelező állami szolgálatát,

• államosította a kolostori földeket, oktatási célokra szerette volna fordítani

• visszahívta a száműzöttek egy részét Szibériából,

• építtetni kezdte a kronstadti hadikikötőt,

• és világi öltözetet írt elő a papságnak.

ám ezeket hirtelen vezette be, és nem illesztette őket egy átfogó politikai programba. Ez végül csak tovább mélyítette a róla kialakult bizonytalan képet.
Mindezek mellett Péter egyre nyíltabban kifejezte, hogy Holsteint fontosabbnak tartja Oroszországnál, amit nemcsak az udvar, de a hadsereg is nehezen viselt.

Elidegenítés és elégedetlenség

A legnagyobb hibája mégsem a rendeleteiben rejlett, hanem abban, hogy nem tudott bizalmat és tekintélyt építeni sem a nemesség, sem a hadsereg, sem a nép körében. Uralkodása alatt:

• nyíltan dicsőítette Poroszországot, Oroszország korábbi ellenségét,

• megalázta a gárdatiszteket,

• sértette az egyházi vezetőket,

• és még feleségét, Katalint is nyíltan háttérbe szorította.

Miközben Péter egyre nagyobb politikai hibákat követett el, Katalin csendben, de határozottan erősítette kapcsolatait az udvar, a hadsereg és a befolyásos családok köreiben. A fordulópont gyorsabban közeledett, mint bárki gondolta volna.

Egyetlen nap, ami megváltoztatt a birodalmat: 1762. július 9

1762 nyarán a feszültség a csúcspontjára ért. III. Péter viselkedése egyre inkább szembefordította vele nemcsak a nemességet, hanem a hadsereg jelentős részét is. Katalin eközben szövetségeseket gyűjtött: titokban tárgyalt gárdatisztekkel, politikai támogatóival és a befolyásos Orlov fivérekkel, akik kulcsszerepet játszottak a hamarosan bekövetkező eseményekben.

A fordulat hajnala

Július 9-én hajnalban Katalin cselekvésre szánta el magát. Amint hírt kapott arról, hogy lebukás veszélye fenyegeti egyik támogatóját, azonnal lépett. Felöltötte gárdaegyenruháját, lóhátra ült, és megjelent a szentpétervári Izmailovszkij- és Preobrazsenszkij-ezredek előtt. A katonák ovációval fogadták, felesküdtek rá, és Katalin gyakorlatilag a hadsereg támogatásával egyetlen délelőtt alatt átvette az irányítást a főváros felett.

Ez nem volt hivatalos öröklés – ez hatalomátvétel volt, katonai támogatással, vérontás nélkül. Az udvari elit túlnyomó része gyorsan átpártolt hozzá. Még az egyház is megadta áldását, a Szent Szinódus nyilatkozatban ismerte el őt uralkodónak.

III. Péter lemondása

III. Péternek nem maradt mozgástere. A fővárosban teljesen elszigetelődött, és néhány nappal később formálisan is lemondott a trónról. Visszavonult egy vidéki kastélyba, ahol röviddel ezután – tisztázatlan körülmények között – meghalt. A legtöbb forrás szerint az Orlov fivérek egy dulakodás során okozták halálát. Bár Katalin soha nem rendelte el férje meggyilkolását, nem is büntette meg az elkövetőket.

Egy új korszak kezdete

Katalin trónra lépése példátlan volt a cári Oroszország történetében. Nem örökléssel, hanem támogatással és politikai erővel szerezte meg a hatalmat. Formálisan a kijelölt trónörökös – fia, Pál – jogán régensként uralkodhatott volna, de ő nem elégedett meg a háttérszereppel. Intelligenciája, orosz identitásvállalása és a hadsereg támogatása lehetővé tette, hogy II. Katalin néven cárnőként lépjen a trónra.

1762. július 9. nem csupán egy dátum a történelemkönyvek lapjain – ez az a nap, amikor egy német származású hercegnő átvette a hatalmat az orosz birodalom felett.
Nem született cárnőnek, de intelligenciájával, politikai érzékével és a hadsereg támogatásával olyan pozícióba emelkedett, amilyenre előtte alig volt példa. Július 9. a hatalomátvétel napja volt – és egy új korszak nyitánya Oroszország történetében.