Ismerd meg Parr Katalin különleges sorsát

Fedezd fel július 12. különleges történetét

Ma, július 12-én emlékezünk arra a napra, amikor VIII. Henrik feleségül vette hatodik – és egyetlen túlélő – feleségét. Fedezd fel, hogyan vált Parr Katalin nemcsak királynévá, de a Tudor-kor egyik legérdekesebb alakjává is.

Parr Katalin portréja, VIII. Henrik hatodik felesége
A nő, aki túlélte VIII. Henriket – Parr Katalin története

július 12-én VIII. Henrik angol király hatodik alkalommal állt oltár elé – ezúttal Parr Katalinnal, egy művelt, erős akaratú özveggyel, aki nemcsak a király utolsó hitvese lett, de egyben az egyetlen is, aki túlélte őt. A Tudor-udvarban eltöltött évei során Katalin nemcsak királynéként, de régensként, íróként és a reformáció támogatójaként is maradandót alkotott. Ismerd meg azt a nőt, akinek higgadtsága, esze és bátorsága kiemelte őt Henrik asszonyainak sorából – és aki ma is történelmünk egyik legizgalmasabb alakja.

Egy fiatal menyasszony

Katalin valószínűleg 1512 nyarán született nemesi családba, és már fiatalon tanújelét adta rendkívüli műveltségének. Latinul, franciául, olaszul is beszélt, és később a spanyolt is megtanulta. 1529-ben, 17 évesen feleségül meg Edward Borough-hoz. 

Husz János portréja, 15. századi cseh reformátor és prédikátor

A férfi nemesi családból származott, és bár korábban tévesen úgy tartották, hogy Katalin az idősebb, bárói címmel bíró Edward Borough felesége lett, valójában az unokával kötött házasságot. Edward, aki vélhetően begetes volt, alig néhány év házasság után, 1533 tavaszán meghalt – még azelőtt, hogy apja után örökölhette volna a címet.

Ez a rövid, gyermektelen házasság volt Katalin első lépése azon az úton, amely végül a Tudor-kor egyik legnagyobb hatású asszonyává tette őt.

Egy újabb özvegység: a második férj

Első férje halála után Katalin nem sokáig maradt egyedül: 1534-ben újra férjhez ment, ezúttal John Neville-hez, Latimer 3. bárójához. A jóval idősebb férfi révén Katalin belépett az északi angol nemesség köreibe, és mostohagyermekei nevelőanyjaként is helyt kellett állnia. Bár házasságuk rendezettnek tűnt, nem volt mentes a megpróbáltatásoktól: 1536-ban a Pilgrimage of Grace nevű katolikus felkelés során a családot lázadók ejtették túszul.

Katalin felelősségteljesen, bátorsággal viselkedett, ami később is jellemezte politikai szerepvállalásait. Férje 1543 elején hunyt el, és ismét özvegyen, de most már gazdag, tapasztalt és befolyásos nőként tért vissza a királyi udvarba – nem is sejtve, hogy hamarosan Anglia királynéja lesz.

    A nő, aki Angliát is irányította

    Katalin 1543. július 12-én ment férjhez VIII. Henrikhez – a rettegett királyhoz, aki mögött már öt házasság, két lefejezés és sok-sok udvari intrika állt. Ezzel ő lett Anglia királynéja – és az első, aki Írország királynéja is lett. De Katalin nem csak szép dísz volt a trón mellett: hamar bebizonyította, hogy jóval több, mint egy újabb feleség.

    A királyné komolyan vette a szerepét: igyekezett helyrehozni Henrik kapcsolatát első két lányával, Máriával és Erzsébettel (akikből később Anglia híres királynői lettek), és támogatta a fiatal Edward herceget is. Olyan művelt és intelligens nő volt, hogy sokak szerint méltó párja lehetett Aragóniai Katalinnak vagy Boleyn Annának.

    Amikor Henrik 1544-ben Franciaországba ment háborúzni, Katalin három hónapra régens lett – vagyis ő irányította Angliát. 
    Aláírt királyi rendeleteket, intézte a hadjárat utánpótlását, sőt, még a skót határvidék ügyeibe is beleszólt. Nem csoda, hogy mostohalánya, a fiatal Erzsébet rengeteget tanult tőle, és példaképként tekintett rá.
    A vallás kérdésében sem volt semleges. Katalin eredetileg katolikusnak nevelkedett, de idővel a reformáció híve lett. Olyannyira, hogy még könyvet is írt a hitről – ráadásul ő volt az első angol királyné, aki saját néven publikált.

    Parr Katalin, VIII. Henrik hatodik felesége, királyi díszruhában

    Forrás: Wikipedia

    Ez persze nem tetszett mindenkinek: néhány befolyásos egyházi vezető meg akarta buktatni, sőt, elfogatóparancs is készült ellene. De Katalin nem esett pánikba – állítólag azt mondta a királynak, hogy csak azért beszélget vele vallási kérdésekről, hogy elterelje a figyelmét a fájós lábáról. Henrik elnevette magát, és az ügy el lett simítva.

    Katalin tehát nemcsak túlélte a rettegett királyt – hanem közben irányította az országot, könyveket írt, és segített formálni a Tudor-dinasztia jövőjét.

    Egy utolsó szerelem – és egy végzetes szülés

    Miután VIII. Henrik meghalt, Parr Katalin végre feleségül mehetett régi szerelméhez, Thomas Seymourhoz. A friss házasság meglepetése pedig egy kisbaba lett – Katalin először esett teherbe, korábbi három házassága alatt ugyanis nem született gyermeke.

    A királynéként viselt ékszerek és rang körüli viták azonban gyorsan beárnyékolták az újdonsült családi idillt. Sógornője, Anne Stanhope például kijelentette, hogy Katalin már nem jogosult a királynéi ékszerekre, hiszen özvegy lett. A vita elmérgesedett, és ez a két Seymour fivér – Thomas és Edward – kapcsolatát is megmérgezte.

    Katalin háztartásában ekkoriban ott élt a fiatal Erzsébet hercegnő is (a későbbi I. Erzsébet). A pletykák szerint Thomas túlságosan is érdeklődött iránta – Katalin pedig egy ponton elküldte mostohalányát, akivel ezután már nem is találkozott többé.

    1548 nyarán Katalin kislányt hozott a világra, Mary Seymourt. A boldogság viszont nem tartott soká: a királyné hat nappal a szülés után meghalt gyermekágyi lázban. Alig egy évre rá férjét, Thomast is kivégezték árulásért. A kislányt Katalin barátnője nevelte, de pár év múlva nyoma veszett – a történészek szerint valószínűleg kisgyermekként meghalt.

    Hat feleség közül az egyetlen túlélő

    Parr Katalin nemcsak VIII. Henrik utolsó felesége volt – ő volt az egyetlen, aki túlélte a királyt. Négy házasság, udvari intrikák, vallási ellentétek és egy saját könyv is fűződik a nevéhez. Bár királynéként kevesebb mint négy évig viselte a koronát, hatása hosszú távon is érzékelhető volt: mostohagyermekeire – köztük a későbbi I. Erzsébetre – gyakorolt befolyása történelmi jelentőségű.

    Ha tetszett Parr Katalin története július 12-éről, nézz vissza a július 11-i posztra is, ahol a Skylab űrállomás földi visszatérésének izgalmas eseményeit idéztük fel!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Ne maradj le a legújabb történelmi bejegyzéseinkről és érdekességeinkről! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a friss tartalmakról és izgalmas történetekről.

    Kövess minket közösségi oldalainkon!