Ismerd meg a Bastille ostromának sorsfordító történetét

Ma, július 14-én visszatekintünk arra a napra, amikor a párizsi tömeg megrohamozta a Bastille börtönt – ezzel megkezdődött a francia forradalom. Ismerd meg, hogyan vált ez az ikonikus esemény a szabadság és az ellenállás jelképévé, és miként roppant meg vele együtt a régi rend hatalma.

Július 14-én a nép célja nem a rabok kiszabadítása volt, ahogy azt a romantikus legendák sulykolják. A Bastille erőd börtönéből puskaport akartak: a hadsereg korábban 250 hordónyit szállított ide. A párizsi tömeg reggelre a falak elé vonult, és követelte a készletek átadását.

A helyőrség, amely főként idős, rokkant veteránokból állt, kezdetben tárgyalni próbált. De kora délután a tömeg áttörte a külső kapukat, majd a királyi hadsereg zendülő katonáitól erősítést is kaptak – két ágyúval. A túlerő láttán Bernard-René de Launay, a Bastille kormányzója megadta magát, megtagadva az ellenségeskedés folytatását.

A Bastille utolsó hét foglya – kiket szabadítottak ki valójában 1789. július 14-én?

Bár a forradalmi emlékezet hősöket látott a Bastille rabjaiban, a valóság sokkal prózaibb volt. A Bastille ostroma napján mindössze hét embert találtak az erőd falai között – és közülük senki sem volt politikai mártír a szó klasszikus értelmében.

Négy váltóhamisító

• Jean La Corrège

• Jean Béchade

• Bernard Laroche (Beausablon néven ismert)

• Jean-Antoine Pujade

Őket 1787-ben zárták be, mivel hamis váltókat készítettek, amelyekkel a Tourton-Ravel bankházat próbálták megkárosítani. Mindannyian köztörvényes bűnözők voltak, nem politikai foglyok. A kiszabadításuk után rövid ideig szabadlábon voltak, de újra letartóztatták őket, és a Bicêtre börtönbe kerültek. A forradalmi törvénykezés véget vetett az ügyüknek – az eljárás félbeszakadt, amikor 1790-ben megszűnt a párizsi királyi bíróság. 

James Francis Xavier Whyte

• Ír jakobita származású katonatiszt, aki az 1750-es években a francia hadseregben szolgált.

• 1781-ben pszichés összeomlást szenvedett, Vincennes-be, majd a Bastille-ba zárták családja kérésére.

• Ostroma után zavartan, hosszú szakállal és kibogozhatatlan hajjal sétált Párizs utcáin. A korabeli leírások groteszk módon írták le külsejét és viselkedését.

• Később a Charenton elmegyógyintézetbe, majd a Petites Maisons-ba került.

Ő volt az, aki Julius Caesarnak, Szent Lajosnak, sőt Istennek képzelte magát. Sorsa tragikus és megrendítő képet fest az Ancien Régime „magánzárkáiról”.

Auguste-Claude Tavernier

• Egy paraszt-származású férfi, akit saját családja záratott be „zabolátlan életvitele” miatt.

• A Bastille előtti években filozófiai írásaiban bírálta a „lettres de cachet” rendszerét (titkos letartóztatási parancs).

• Állítólag részt vett egy összeesküvésben XV. Lajos ellen, de az ügy sosem tisztázódott.

• Felvilágosult gondolkodóként is emlegették, de valószínűleg mentálisan instabil volt.

• A forradalom után Charentonba került, további sorsáról nincs pontos adat.

Hubert de Solages

• Kisnemesi származású, egykori dragonyostiszt.

• Apja és a sógora záratta el „rossz viselkedése”, illetve feltételezett vérfertőző kapcsolat miatt húgával, Pauline-nal.

• Éveken át több helyen raboskodott, 1784-ben került a Bastille-ba.

• A börtönben csendes életet élt, hegedült, olvasott, levelezett.

• A forradalom után méltóságteljesen nyilatkozott háláról és szabadságról, később hazatért Languedocba, és 1824-ben halt meg.

A Bastille foglyai nem voltak forradalmi hősök, de sorsuk mégis tökéletesen példázza az Ancien Régime ellentmondásait:

• a titkos családi bebörtönzések gyakorlatát,

• a jog nélküli fogva tartást,

• és azokat a strukturális igazságtalanságokat, amelyek a forradalomhoz vezettek.

A Bastille lerombolása

Miután 1789. július 14-én a nép elfoglalta a Bastille-t, sokáig nem volt egyértelmű, mi legyen a gyűlölt börtön sorsa. Egyesek nemzeti emlékműként akarták megőrizni, mások szerint a régi rendszer eltüntetését kellett szimbolizálnia. Végül egy ambiciózus párizsi építési vállalkozó, Pierre-François Palloy, más néven „Patriote Palloy”, vette kézbe az ügyet.

Palloy gyorsan megszerezte az ideiglenes forradalmi hatóságok engedélyét, és saját költségén megszervezte a Bastille lebontását. Fizetett munkásokat alkalmazott, növekvő létszámmal, és teljes kontrollt gyakorolt a terület fölött – olykor még a fosztogatók elleni akasztásokat is jóváhagyta, hogy fenntartsa a rendet.

De Palloy nemcsak hazafiként, hanem jó üzletemberként is gondolkodott:

• „Bastille-köveket” árusított szuvenírként,

• apró emléktárgyakat és miniatűr modelleket készíttetett,

• és ezekből egész Franciaországban (sőt külföldön is) eladott példányokat küldött szét, „a zsarnokság megdöntésének emlékére”.

A munkálatok gyors ütemben haladtak, és 1790 februárjára a Bastille helyén már csak romok és építőanyag-halmok maradtak.

Mi lett a Bastille helyén? 

Az egykori hírhedt börtön helyén ma Párizs egyik legismertebb köztere, a Place de la Bastille található. A tér neve és hangulata máig őrzi a forradalom emlékét – még ha maga az erőd nyomtalanul eltűnt is a föld felszínéről.

A tér ikonikus látványosságai közé tartozik:

• a Bastille Operaház (Opéra Bastille), amelyet 1989-ben nyitottak meg, a forradalom bicentenáriumára,

• és a Július-oszlop (Colonne de Juillet), amely az 1830-as forradalom hőseinek állít emléket.

Az egykori várárok helyét ma egy kis kikötő, valamint a Szent Márton-csatorna (Canal Saint-Martin) foglalja el – utóbbi itt le van fedve, így a felszínen sétálva nem is mindig látszik, mi húzódik alatta.

Érdekesség, hogy 1899-ben, a párizsi metró építése során rátaláltak az erőd egyik tornyának maradványaira. Ezeket a köveket visszaszállították és kiállították egy közeli parkban, ahol ma is bárki megtekintheti őket.

Ha végigsétálsz a környéken, a járdába épített kövek mutatják, merre húzódtak valaha a Bastille falai. Egyes kávézók és üzletek a börtön egykori helyén állnak, a rue Saint-Antoine pedig keresztülhalad az egykori erőd területén.

📚 Tetszett a történet a Bastille ostromáról?

👉 Olvasd el a július 13-i bejegyzést is, ahol Jean-Paul Marat drámai utolsó napját ismerheted meg – egy gyilkosság, amely megrengette a forradalmat.